galéria megtekintése

Egyedül

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 15. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Egész Szlovéniában egy menekülttábor van. A Ljubljana ipari területén álló bekerített intézményben kétszáznál is többen férnek el, de tegnap alig százan várták ott menedékkérelmük elbírálását. Kit érdekel mindez? Mától könnyen lehet, hogy az egész kontinenst.

A magyar rendőrök tegnap lezárták a szerb–magyar határt. Ha az útjuk során már tucatnyi megpróbáltatáson átesett menekültek úgy ítélik meg, hogy mától Magyarországra sokkal nehezebb a bejutás, mint a többi országba, akkor Röszkétől Hegyeshalomig napokon belül újra magunk maradhatunk félelmeinkkel és indulatainkkal. A menekültek pedig mennek majd a Nyugat-Balkánon át, hogy Szlovénia érintésével jussanak el Ausztriába, vagy újra megszaporodnak a hajók Lampedusa felé, és ismét az alpesi Brenner-hágón jelentkezik a nagyobb nyomás.

A menekültek ugyanis jönnek, a német határellenőrzés sem állítja meg őket. A hétvégén húszezren érték el Münchent vonaton, és aki menedékre jogosult, a jövőben is beléphet érvényes úti okmány nélkül Németországba, csak a regisztráció alól nem tudja olyan könnyen kivonni magát. A berlini alkancellár egymillió menekült érkezésével számol ebben az évben, vagyis további százezrekre.

 

Mától kiürülhet Magyarország, de a probléma tovább feszíti az uniót. Ha azt hisszük, letudtuk a válságot azzal, hogy most majd Szlovénia telik meg, csalódni fogunk. Közös megoldás nélkül az EU rivalizáló nemzetállamokra esik szét, és a kontinens elbukja a jövőért folytatott versenyt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.