galéria megtekintése

Egy tragédia és egy ítélet után

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 16. számában
jelent meg.

Dr. Dávid Ferenc
Népszabadság

A sajtó segítségével sok millió honfitársammal együtt figyelemmel követtem Eva Rezesova büntetőperének alakulását. A szigorú másodfokú ítélet és indoklás csaknem minden részletével egyetértettem: a súlyosbítással, a kiszabható maximumhoz közelítő szabadságvesztéssel, a fogház fokozat börtönre változtatásával és az áldozatok teljes vétlenségének kimondásával. A tárgyalást vezető bírónő nevelő célzatú mondatai, az elítélt jövőbeni életvezetésére vonatkozó utalásai rendkívül közel állnak a szívemhez. Olvashattuk, hogy a szigorú és korrekt ítéletet a cseh és szlovák sajtó is igazságosnak és példaértékűnek nevezte. Egy dolog mégsem hagyott nyugodni, illetve az ítélet egyik komponensét nem értettem. (Itt illik elmondanom, hogy nem vagyok jogvégzett ember, véleményemet az olvasók ennek megfelelően értékeljék.)

E. Rezesovát a börtönbüntetésen túl (kilenc évet kapott) nyolc évre eltiltották a járművezetéstől, amit szabadulásától – leghamarabb 2018-tól – kell számítani. De vajon miért nem örökre tiltják el a vezetéstől, hiszen a büntető törvénykönyv ismeri és alkalmazza – szabadságvesztés vonatkozásában is – a végleges, egy életre szóló büntetést? Magamtól kérdeztem, vajon miért nem lehet a jogsit végérvényesen bevonni egy négy halálos áldozattal járó balesetet okozó embertől?!

A hatályos Btk. előírása szerint a járművezetéstől való határozott idejű eltiltás leghosszabb időtartama tíz év, ehhez közeli ítéletet kapott E. Rezesova. A törvény lehetővé teszi, hogy az eltiltás végleges hatályú legyen, tehát az élete végéig tartson, ha az illető alkalmatlan a vezetésre. Pontos szöveg: „Végleges hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre alkalmatlan. A végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a járművezetésre alkalmassá vált.” Így a jog szerint a szlovák asszony járművezetésre alkalmas, a határozott időtartamra szóló eltiltás visszatartó, büntető és nevelő célzatú, de nem biztosítja, hogy E. Rezesova ehhez hasonló bűncselekményt az élete során többé ne követhessen el.

 

A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról, a felülvizsgálati rendszerről és az idevonatkozó paraméterekről jogszabály rendelkezik, de mint tudjuk, a lényeges dolgok fejben és a lélekben dőlnek el. Napnál világosabb, hogy ez a jogosítvánnyal rendelkező asszony súlyos pszichés problémákkal és személyiségzavarral küzd, érzelmileg labilis, és korához képest kevés felelősségérzettel rendelkezik. Egészségügyileg persze alkalmas, hiszen krónikus pikkelysömöre sem gátolta a bódult száguldásban. Summa summarum: véleményem szerint E. Rezesova teljességgel alkalmatlan a gépjárművezetésre, ezt szörnyű tettével sajnos egyértelműen bizonyította. A magyar jog és ebből eredően az ítélkezési gyakorlat ennek ellenére lehetőséget biztosít számára, hogy az élete során még volán mögé ülhessen. Remélem ennek nem nagy a valószínűsége, de sosem lehet tudni. Tettének súlyát ma sem érzi (az ítélet kihirdetése után édesanyja követte meg a gyászoló hozzátartozókat), tehát nem kizárt, hogy befolyásos ismerősei segítségével visszaszerzett jogosítványával másfél évtized múlva újra találkozhatunk vele az utakon egy 3000 köbcentis, 200–250 lóerős BMW vagy Mercedes kormányánál. Józanul vagy részegen, újra száguldozva. Nem, ezt a lehetőséget nem fogadom el.

Szabadulása után egyébként is lesz neki legalább két komoly feladata: visszailleszkedés a civil életbe és két kiskorú gyermekének nevelése, gondozása. Semmi szükség arra, hogy Rezesova asszony és a hozzá hasonszőrűek gépjárművet vezessenek, veszélyeztetve ezzel önmagukat és a közlekedés többi résztvevőjét.

Mindenki tudja, hogy sajnos az itthoni „Rezesovák” is nagy autókat hajtanak és szintén ész nélkül nyomják a gázt, nem törődve sem a saját, sem pedig mások biztonságával. A férfi és női „Rezesovákat” sofőrként örökre ki kell vonni a közúti forgalomból, de úgy látszik, hogy a mai jogszabályi háttérrel ez nem megy. Akkor változtassunk a normarendszeren úgy, hogy 1. súlyos, több életet követelő közlekedési baleset okozása esetén szinte automatikus legyen a vezetéstől való végérvényes eltiltás, 2. a jogosítvány megszerzése előtt szigorú pszichológiai vizsgálaton essenek át a jövendő gépkocsivezetők 3. bizonyos érettségi szint és életkor alatt korlátozott teljesítményű gépjármű (mondjuk 100 lóerő alatti autó) vezetésére legyen csak érvényes a hajtási engedély. A korosztályos megoldást egyébként Olaszországban alkalmazzák.

A gyászolók fájdalmát semmi nem enyhítheti, de talán – a szigorú ítéleten túl – erőt adhat nekik, hogy a közúti tragédia tanulságait nem felejtjük el, és amin kell, azon változtatni tudunk. A mindannyiunk életét veszélyeztető száguldó őrültekkel nem akarunk egy úton közlekedni! Ennek a követelésnek a gépjárművezetői alkalmassági vizsgálat szigorításával, a rendőrség határozott fellépésével és a társadalom érdekeit jobban szolgáló jogszabályok elfogadásával kell érvényt szerezni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.