Ha mostan valami paleokonzervatív filozófálológós lennék akár csak kocsmai szinten is (na nem mintha lebecsülném a kocsmai szintet an zsenerál, sőt), tudnák azon rinyálni azért, hogy a világ épelméjűnek gondolt és ivarérett korú népességének viszonylag jelentős számossága zsezseg egy 1980-ban lejárt szavatosságú mesefilmsorozat legújabb darabja miatt.
Nekem általában nincsen gondom a hollywoodi illetőségű álomipari szakmunkások tevékenységével és termékeivel, érteni vélem a motivációkat, a célokat, a technikákat, nem szeretek ezeken rágódni, de ebben az esetben annyit mégis meg kell jegyezni, hogy a sok százmillió dolláros büdzsékből sem futotta nekik annyi sztorira (fordulatra, ötletre, dramaturgiára), mint amennyi a legeslegegyszerűbb Grimm-történetecske első két sorában van, és azért sok szempontból riasztó, hogy most már a hetedik két (két és fél) órában dagasztják ezt a fájdalmas semmit, a nullát, a lószart.
De még ez is oké valamennyire, ha magukat értelmesnek tartó emberek nem butulnának vissza erre az „elromlott a hiperhajtómű–eltalálták a pajzsgenerátort–levágom valaki kezét fénykarddal" szintre, nem sagáznának, űroperáznának és eposzoznának fogalom nélkül, és főleg nem azon ajvékolnának napestig, hogy jaj istenem, nehogy már leszpojlerezzen valaki. Ti. lelője a poént.
