Szállásadómmal összevesztünk valami apróságon. Amikor aláírta a lakcímbejelentőmet, megegyeztünk: ha bármi gond van, feltétel nélkül távozom. Ez most, januárban bekövetkezett. Elmentem a helyi önkormányzat okmányirodájába kijelentkezni. Nem engedték. Közölték, igazolás kell a családsegítő szolgálattól. Ott egy tündéri hölgy fogadott, de amikor az igazolás felől kérdeztem, elbizonytalanodott. Jött a főnök és felvilágosított, hogy igazolást itt nem kaphatok, menjek a Magyar Vöröskereszthez vagy a Máltai Szeretetszolgálathoz. Különféle otthonok lehetőségeivel is táplálta az önbizalmamat.
Figyelmeztetett: a cuccomra vigyázzak nagyon, mert a szegény a szegénytől lop. Többször is megkérdezte, hogy tényleg hajléktalan vagyok-e közgazdászdiplomával. Még szerencse, hogy nyugdíjas – mondta –, mert ha nincs lakcím, akkor nincs egészségügyi ellátás sem. Az orvosnál számítógépen megjelenik egy villogó piros jel: vigyázz, ennek a betegnek nincs lakása! Ígértek pokrócot, kaptam két májkrémet meg egy szelet csokit. Javasolta a főnök, hogy valamelyik barátnőmet környékezzem meg, lehet, hogy beenged éjszakára, mert kint lenni éjjel elég veszélyes. Meg lehet fagyni.
Január első tíz napjában 35-en fagytak meg Magyarországon. A hajléktalanok száma 11 000 körül jár. Budapesten 4730, vidéken 6200 hajléktalant regisztráltak. A fővárosban 3500, vidéken 3700 embernek jut éjszakai meleg szállás. 2800 ember kint alszik a mínuszokban.
