Az írás a Népszabadság
2015. 05. 12. számában
jelent meg.
„Kedves Barátaim!
Mialatt esténként kényelmes otthonunkban, családi körben a vacsoránkat fogyasztjuk, a híradók borzalmas képeket vetítenek elénk. Szerencsétlen menekülőket látunk, akik a legapróbb esélyt is próbálják megragadni, hogy a szenvedés, a kilátástalanság, a veszélyek, a biztos halál elől menedéket leljenek.
Bármennyire hihetetlen is, vannak honfitársaink, akik ezek ellen a szerencsétlen menekülők ellen uszítanak; börtönnel, kényszermunkával fenyegetik őket.
Tudjuk, hogy a lehetőségeink korlátozottak, nem fogadhatunk be közülük mindenkit, és tudjuk, hogy az igazi megoldás az, ha nem halat osztunk, hanem halászni tanítunk; előbb-utóbb meg kell találnunk a megoldásokat a szülőföldön való boldoguláshoz. De ez hosszú idő, és amíg eredményt ebben nem sikerül elérnünk, a szerencsétlen menekülőkkel, csecsemőkkel, gyerekekkel, anyákkal, öregekkel a lehető leghumánusabban kell eljárnunk! Észre kell vennünk minden menekülőben a személyes tragédiát! Meg kell értenünk, hogy nem elvetemült gonosztevők, hanem hozzánk hasonló hús-vér emberek, akik borzalmas tragédiák elől menekülnek! Mutassuk meg a nagyvilágnak, hogy mire gondolunk, amikor a keresztény gyökereinkre hivatkozunk!
Legyen Magyarország az az ország, amely arról híres, hogy a menekülteknek mindig akad egy szelet kenyér, egy pohár ital, egy fedél a fejük fölé, egy mosoly, egy vigasztaló szó. Legyünk emberségesek az embertelenségben!
Lebegjen szemünk előtt János evangéliumának verse: »aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem«”!
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
