Nyújtó alhadnagy valamikor az 1950-es évek elején, az Őrségben, a határ mentén gondosan felgereblyézett földcsíkon két lábnyomot fedezett fel hajnalban. Az egyik lábnyom az országból kifelé, a másik befelé vezetett. Moldova György Katonadolog című novellájának hőse megírta a jelentését: az éjszaka folyamán semmi különös nem történt, egy személy bejött, egy személy kiment, Magyarország létszáma változatlan.
Valahol a fentiek szerint kellene működnie a Görögország és Törökország között hétfőn indult menekültcserének. Az élet persze sokkal bonyolultabb és kegyetlenebb, s itt végképp igazi tragédiákról van szó. Görögországból elindultak az első kompok a migránsokkal, miközben a török oldal felől – ugyan a korábbinál kisebb számban – érkeznek a menekültek. Nekik már alig van reményük arra, hogy továbbmehessenek Európa felé.
A menekültcsere, de hívhatnánk embervásárnak is – a szíriaiakat illetően legalábbis –, az „egy be, egy ki" eljárás része. Az Európai Unió minden visszatoloncolt szíriai menekültért befogad egy szíriai háborús menekültet a törököktől. Mindenki másnak mennie kell. Húszan-harmincan tegnap meg is érkeztek Németországba. Minden problémát azonban ez sem old meg, hiszen a cserében részt vevők számát 72 ezerben maximálták. Ami csepp a tengerben, ha azt vesszük, hogy Törökországba a becslések szerint közel 2,5 millió szíriai menekült a polgárháború és az Iszlám Állam terrorja elől. Mennyi a 72 ezer? Három százalék. Szinte semmi.
