Tudatom, hogy a karácsonyra küldött téliszalámiból még mindig van, takarékosan bánok vele, itt a tengerentúlon nagy kincs az efféle hungarikum. Sokszor hallottam már otthonról, hogy errefelé kolbászból van a kerítés, de megnyugtathatlak: nincs.
Kicsit hosszabban írok, mert kérni szeretnék valamit. Nem pénzt, azt a havi kétszáz dollárt igyekszem beosztani, ebédre is csinálok magamnak szendvicset, meg aztán kapok zsebpénzt a fűnyírásért és a takarításért is. Nincs ingyenebéd, ki is mondta? Most nem jut eszembe. Látod, milyen jó, hogy nekünk nem kell évente tizenötmillió forintot fizetni tandíjra, igaz, annyiért már egy szép nagy házat is vehetnénk Egerszalókon.
Szóval lassan eltelik itt a tanévem, és minden cserediák hazamegy júniusban. Néhány gyerekkel jó barátságot kötöttem, el is határoztuk, hogy idén együtt elmegyünk a Sziget Fesztiválra (azt nem vallottam be nekik, hogy még sosem voltam, mert eddig nem engedtél el…). Tegnap azonban azzal jött oda hozzám Patrick, a francia, Bernard, a svájci és Luigi, az olasz fiú, hogy ha már elutaznak hozzám, Magyarországra, egy kicsivel több időt szeretnének nálunk tölteni. És nemcsak a Hajógyári-szigetre akarnak eljutni, hanem a Parlamentbe is. Külön kérték, hogy találkozhassanak a miniszterelnökkel. Olvasták, hogy ez megoldható, mert ha Orbán Viktor épp ott dolgozik, szívesen szakít időt arra, hogy diákcsoportokkal találkozzon.
