Annyira más volt ez a Tanács mozibeli galaxis, annyira másként hatott ez az érzés, annyira újszerűnek tetszett ez a klasszikus alapokon nyugvó, izgalmas űrtörténet-mesélés, hogy alapjaiban változtatta meg tömegek gondolkodását. Viszont ettől a félmondattól jól lehalkítom a bennem dörömbölő Réz Andrást, kivált, mert a franchise-zá vált Csillagok háborúja-projektet annyian, de annyian elmesélték már; miként azt is, mit jelent a mindennapokban ez az őrület.
Esetemben – ha már... – speciel azt, hogy újszülött fiamhoz intézett hozzávetőleg harmadik mondatom ez volt: „Milán, én vagyok az apád”; másnak meg nyilván azt, hogy szobákat, tereket rendezett be relikviákból, tartja a Star Wars-napot és farsangkor Leia hercegnőnek öltözik, jóllehet férfi. Mindazonáltal az igazi poén az, hogy ezt a brandet anno mintegy bele lehetett emelni – közérthetően – a citált Csepel-mátrixba, illetőleg úgy lehet az őrületig fejleszteni a XXI. században, hogy az ember már telítve van a hókuszpókuszoktól, a technoforradalmi (stb.) vívmányoktól.
A SW-saga első három – történelmileg negyedik-hatodik – szériájának az egész világra kiható varázsát az úgynevezett előzményfolytatás három, rajzfilmesített-lebutított epizódja sem tudta megtörni. Nézzük csak meg a mostani (nálunk tegnap éjszakai) filmbemutató idején utcákat ellepő Darth Vadereket, Luke Skywalkereket és Obi-Wan Kenobikat, akikről alapesetben azt kellene gondolnunk, megszöktek a területileg illetékes elmegyógyintézetből, s begyűjtésileg a sorukra várnak; illetve nézzük meg, hogy a sejtelmesen adagolt, a rajongók feltevéseiből kiindulva jó irányba visszahúzott cselekményfoszlányok mennyire mozgatják meg még azokat is, akik a Csillagok háborújáról azt gondolnák, talán valami nagyhatalmak aktuális űrbeli szembenállása lehet pompás kráterekért.
Akadt már néhány olyan sztori a filmvilág-történelemben, amelyben klasszikus/sematikus elemekkel (jó ember, rossz ember, harc, a végén jó győz) igyekeztek korszakosan hatni a népes publikumra, ellenben kevés azoknak a történeteknek a száma, amelyek évtizedekig képesek nem csupán a szintet tartani, hanem azt folyamatosan emelni. A már George Lucas nélküli Csillagok háborúja pontosan ilyen, én meg, miközben makacsul tűnődöm a titkon, azt a kérdést is igyekszem megválaszolni magamnak, miért nem lehet kapni – például – Volt egyszer egy Vadnyugat-os Claudia Cardinale-bábut.
Nem tudom, de Melinda lányomnak Jabbája is van.
