galéria megtekintése

Don Quijote de la Felcsút

5 komment


Marnitz István

Nem tudom, valakinek a Fideszből most épp elgurult vagy épp meglett a napi adagja, talán pont Juncker újabb, „mindenki hozzon magával egy migránst"-leveléből pillantott fel a néplimuzin hátsó ülésén, amikor elibé tornyosult egy szerencsétlen szélkerék. Csak úgy kelepelgetett körbe-körbe a nagy, huhogó gólem, nyegle nyugatias modernségével beszennyezve a színes PET-palackoktól tarkálló szűzi magyar tájképet.

Soros György és Angela Merkel állítólag ezeket úgy állította be, hogy szinte észrevétlen infrahangokon azt sugdossák a fülünkbe, „gyertek, migránsok", „szeretünk, migránsok". De a mi fülünk átlát a szitán, mi a chemtrailfelhőből is kiszűrjük a besugárzást. Hű sofőrünket így satufékre utasítván kiszálltunk az autó­pálya közepén, lovagi elhivatottsággal szembenéztünk a szélkerékkel, álltuk gonosz tekintetét, és nem ijedtünk meg migránshívogató, anyáinkat, gyermekeinket fenyegető hadonászásától.

Ezeknek annyi, döntötte el a hátsó ülésre visszahuppanva, és – miközben tekintete megpihent a szénblokkok ifjonti KISZ-táborokat idéző füstjén és az erőt sugárzó atomkockán – már indul is a roham. Hívta legott hű fogalmazóját, aki máris jegyzeteli a vezér legújabb agyrohamát, nemhogy ellenkezni, már csodálkozni is elfelejtett, ellenben megteszi szokásos javaslatát: minden rendben, főnök, de szerény véleményem szerint ez esetben se zavarjuk meg a társadalmi békét világos szabályok megalkotásával. Ne fogalmazzunk úgy, ahogy Kelet-Európán kívül mindenütt másutt tennék, hogy mondjuk: mostantól szélerőművet építeni tilos. Áh! Itt Kafka óta semmit se szabad a nevén nevezni. Itt mindig csak ráutaló, körülíró, a végtelenségig elbonyolított „szabályok" születnek, amiből a bürokrácia ösvényeit ismerő őslakosság úgyis azonnal kiérzi, mi a vonal, mit akarnának, ha kimondanák. Azt a szellemi migránst pedig, aki mindebben az értelmet keresi, személyzetünk udvariasan a bolondokháza kapujához kíséri.

 

Nem elég tehát, hogy szélerőmű csak közműhivatali engedéllyel építhető, a közműhivatal meg nem ad ki ilyet. Ez így túl egyszerű. De legalábbis lelkesen tovább bonyolítható. A múlt héten több hullámban tucatnyi, különböző szintű és rangú rendeletet módosított a szélkerekek porcikáin, a laphossztól kezdve a magasságon át a létesítési területekig. A fideszesek szavaiból ugyan nyilvánvalóan érezhető volt a rohadt mocskos komcsi szélerőművek iránti feneketlen gyűlölet, csak ezt így nem volt szabad kimondani. Akinek füle van rá, úgyis hallja.

Ennek szellemé­ben a legutóbb azt hozták ki, hogy csak a településhatártól számított 12 kilométeren kívül építhető szélerőmű. Térképészek kiszámolták, hogy az ilyen területek mérete Magyarországon zérus. Ne becsüljük le azt az agytrösztöt, amely ezt kiötölte! Ki tudta eddig az orbáni államigazgatás alanyi költőjén kívül, hogy a „seholt" úgy is meg lehet fogalmazni, hogy „a településhatártól számított 12 kilométeren kívül"? Búsképűlovag-keresztet neki!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.