galéria megtekintése

Dirk és Andy

1 komment


Tamás Ervin

Az önteltséggel néha együtt jár, hogy az ember a teóriáit a helyzetéhez alkalmazkodva, rugalmasan változtatja, s nem veszi tekintetbe mások memóriáját, sőt az előke­rülő emlékeztetőket sem arról, hogy nemrégiben még ő is mást tett, mást hangoztatott.

Nem számít, ha meghazudtolják, biztos önmagában. De könnyű annak, aki mindig azt hiszi el, amit legutóbb gondolt. Ahogy látni, Dirk Gerkens sem sokat törődik az előéletével, ő most az utóéletére koncentrál, miközben azért minden erejét arra mozgósítja, hogy előéletének szereplőit megtanítsa kesztyűbe dudálni. Az RTL volt vezetőjének példája érzékletesen cáfolja, hogy mindez pusztán a rendszerváltozás magyar, tágabban kelet-európai forgatagának sajátossága volna, hiszen a német-spanyol állampolgárságú, úgymond másként szocializált Dirk mostanában ugyanolyan elszántsággal lép ki korábbi véleménye árnyékából, mint néhány politikában megmártózott régi ismerősünk.

Ők korunk hősei, mert nincsenek fenntartásaik, mindenütt azt teszik, amit várnak tőlük. Megfe­lelő odaadással, tehetséggel. Dirk elmozdítását akkoriban a kormány nyomásgyakorlásával magyarázták, most a vezetéssel szembeni nagyképűséggel, zabolátlan viselkedésével és a kusza beszállítói viszonyokkal.

 

Mindegy, mert vitathatatlan, hogy Andy (András) jól választott, Dirkkel találkozniuk kellett a TV2-nél, mert mindkettejüket a siker feltétlen akarása mozgatja, ha némileg más irányból is. Andy üzleti és politikai fantáziát lát a csatornában, Dirk kihívást, a szakmai visszavágás lehetőségét – márpedig ezek a szándékok sokáig mozoghatnak egy irányba. Az RTL volt főnöke igyekszik elfelejtetni hajdani szabadságharcosnak álcázott énjét, s hitet tesz amellett, hogy a függetlenség nem egyenlő a kormányzat lejáratásával, még kevésbé a „privát” piszkálódással.

Ezzel messzemenőkig egyetért a potenciális tulajdonos, aki nem csupán filmügyi biztos, de kaszinóival és egyéb érdekeltségeivel délceg offshore lovag is. Mindentől és mindenkitől függetlenül élvez ma Magyarországon különösen privilegizált helyzetet. Ennek bemutatásában cseppet sem szégyenlős, ugyanakkor nem nyúl a zsebébe fölöslegesen, a fáma szerint állami banktól felvett hitel szolgál a csatornavételhez is.

Az viszont biztosan nem igaz, hogy a TV2-től a hatalom nagyobb politikai támogatást vár majd el, mint eddig. Nem kell ennél több, csak profibban és nagyobb nézettséggel. Márpedig ez a páros mindenkinél jobban tudja, hogy mikor és milyen cseppekben szükséges a hatalmat szolgáló híreket adagolni, s mikor hasznosabb politikamentes terepen, éppen hogy a közélettől elterelő csapáson haladni. Mindkettő szolgálat. És kormányzati hátszéllel tuti üzlet.

Máris tapasztalni ennek jeleit hirdetési fronton, s minden valószínűség szerint az illetékesek engedékenyebbek lesznek a kábeltelevíziós díjakkal kapcsolatban is, a jóindulat tehát hamar el fogja tüntetni a veszteségeket. Szórakoztató műsorok, drágán megvett sikersorozatok, sztárgázsiért leszerződött közkedvelt arcok csábítanak és andalítanak majd el minket a felfrissült TV2-nél. Remélhetően a Dirk által manapság hirtelen lekezelt, ínkollegialitással vádolt RTL felveszi a kesztyűt. Csúnya meccs, de hagyjuk magunkat megtéveszteni azzal, hogy mi, nézők is nyerhetünk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.