Cuki őrnagy negyvenkilenc éves, magas, szikár felépítésű férfi, a fejét havonta kopaszra borotválja, csak a fejtetőn hagy tenyérnyi sötét foltot. Már hét éve nyugdíjas.
De ezt már nem szívesen említi. Ha valaki rákérdez, hogy mivel foglalkozik, idegesen megrándul a szája széle. Pedig régebben sokat viccelt vele, hiszen nyugdíjas mivoltát senki nem hitte el. Méghogy nyugdíjas? Egy ilyen erőművész? Olyankor Cuki őrnagy büszkén nevetett, de ennek vége. Most már hallgat. Az embereket kutyának látja, de erről nem tehet. Az ember szerinte gyáva falkalény, akinek szüksége van falkavezérre.
A nyugdíja százhetvenezer forint, jól kijön belőle. Egyedül él, saját garzonban lakik, hitele nincs. Korábban hetente kétszer járt gyúrni, most hetente ötször megy, mert unatkozik. Reggelente fut. De olyankor is unatkozik.
A Cuki nevet három évvel ezelőtt egy egyetemista lány akasztotta rá a törzshelyén, egy belvárosi kiskocsmában. A pultnál ült szokás szerint egyedül, az ötödik sörét itta, és igyekezett nem észrevenni maga mellett a lányokat. Négy egyetemista volt, harsányan nevettek. Szúrósan rájuk nézett, mire az egyik lány nyíltan visszabámult, s azt mondta neki: milyen cuki vagy, amikor haragszol, de amikor nem haragszol, mivel foglalkozol? Nem merte elárulni, hogy nyugdíjas. Rávágta, hogy őrnagy. A lány nevetett, azt válaszolta, hogy annak is cuki.
