galéria megtekintése

Csukott fülek

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 18. számában
jelent meg.


Körösi Ivett
Népszabadság

Furcsa érzés, amikor az ember magán, összességében több tízezer forint értékű holmiban elindul egy kambodzsai textilgyárba, hogy megnézze, a rabszolgaként dolgoztatott munkások miként állítják elő a hasonló darabokat, egyenként úgy 150 forintért. Amikor ezen tavaly ősszel elgondolkodtam, már egy tuktukon haladtam Phnompen külvárosába, az SL Company telephelyére – a cég weboldala szerint megrendelőik közé tartozik egyebek között az H&M, a GAP és a Wrangler is.

Az ipari negyedhez közeledve a belvárosinál is fojtogatóbb lesz a levegő, az ehhez nem szokott orr alig tud megküzdeni az út mentén hegyekben álló szemétből áradó bűz és a szmog elegyével. A szürke egyformaságból vidáman tűnt ki az SL cégére: azúrkék tengeren ringatózó hófehér vitorlások. Nem tartottam valószínűnek, hogy a vállalat alkalmazottai gyakran vakációznak havi 70 dollárnak (kb. 18 ezer forint) megfelelő fizetésükből, ám mielőtt bármit is kérdezhettem volna az ebédelni siető, maszkos munkásoktól, egy szigorú ábrázatú, egyenruhát viselő őr ellentmondást nem tűrően utasított ki a gyár területéről.

Néhány utcával arrébb, egy eldugott kis motorkerékpárbolt felső emeletén már szívesebben fogadtak. Az egyik legnagyobb érdekvédelmi szervezet, a C.CAWDU irodájában egy aktivista elmondta mindazt, amit a gyárakban nem szívesen mutatnak meg külföldieknek: hogy kevés kivételtől eltekintve mindennaposak a kórházi ellátást igénylő sérülések, a vegyszerek gőze és a rossz szellőzés következtében gyakoriak az ájulások, a dolgozók csak pár percre mehetnek ki a mosdóba, és nem ritka az éjszakába nyúló robot. Mindez havi 50-70 dollárért.

 

Azokat, akik hozzájuk hasonlóan magasabb béreket – 170 dollárt – és jobb munkakörülményeket követelnek, jobb esetben megfélemlítik vagy kirúgják, rossz esetben börtönbe zárják. A korrupt tisztviselőknek és az államnak sem érdeke, hogy másképp menjen az üzlet. A dolgozók így inkább éveken át csöndben varrják a ruhákat, hiszen többségüknek egy egész családot kell eltartaniuk. Ha nem lenne ez a nyomorúságos fizetés sem, éhen halnának.

A hangjukat többnyire akkor lehet hallani, amikor a múlt heti Fülöp-szigeteki tűzesethez hasonló tragédia történik. A valenzuelai cipőgyárban legalább hetven ember vesztette életét. Többségük a mérgező füsttől fulladt meg. Menekülni nem tudtak, mert a második emeleten az ablakok be voltak rácsozva. A túlélők később megtörtek, és elmesélték a sajtó munkatársainak, hogy vegyszerektől körülvéve, jóval a minimálbér alatt gyártották naphosszat a gumipapucsokat és szandálokat. A hatóságok megígérték, hogy megtalálják a felelősöket. Kik is azok? Az igazgatónak vélhetően felelnie kell majd, bár ha elég pénzt szán rá, talán valaki elviszi helyette a balhét.

A lánc többi tagját azonban aligha érinti egy ilyen tragédia, történjen az a Fülöp- szigeteken, Kambodzsában vagy Bangladesben. Ez egészen addig így lesz, míg a megrendelők – a nagy (és kicsi) világmárkák – hatékony lépések helyett pátoszos közleményekben szólítanak fel jobb munkakörülményekre és igazságos bérekre, közben pedig lefölözik az elképesztő profitot. Tavaly novemberben a magyar ruházati piacon jelen lévő GAP szóvivője, Laura Wilkinson a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, többször is kérték már a kambodzsai kormányt és a textilipar képviselőit, hogy kezdjenek párbeszédet a munkások béréről. Biztos nyitott fülekre találtak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.