A műtárgyak fölötti korlátlan miniszteri rendelkezés valami olyasmi, mint Csehovnál a díszletfalon függő puska. Ahogy az utóbbi a darab során garantáltan elsül, úgy az előbbi esetben is biztosak lehetünk: ha egy fideszes miniszternek hatalmában áll szabadon legózni a nemzet kincseivel, akkor él is ezzel a jogával. És nem pusztán arra fogja használni a felhatalmazást, hogy holmi kottákat irányítson át az Országos Széchényi Könyvtárból Fertődre – ahogy erről szó esett –, hanem valami igazán nagyra mondja ki az einstandot. Mondjuk Csontváry monumentális vásznaira, mert hát miért legyenek Pécsen, amikor Pesten is lehetnének, egy újabb ködből rakott ligetközeli múzeumépületben.
Csontváry, szegény, egyébként is jó alany a semminek valamivé való tupírozásához. Most, hogy Munkácsy már lerágott csont, ráadásul Pákh Imre is büntiben van, a kasszasikerekre szakosodott Szépművészeti Múzeum pedig érthetetlen okok miatt három évre bezárta a kapuit, elő kellett kapni a kabátujjból az adu ászt, nehogy úgy tűnjék, hogy a kormány már cirkuszt sem ad a népnek. Így kerültek az egyébként önálló, szépen felújított múzeumban megtekinthető Csontváryk Pécsről a fővárosba, ezért mutatták be őket a világ legdrágábban renovált magasföldszintjén, az amúgy kiállítási célokat szolgáló Nemzeti Galériától macskaugrásnyira, az egykori Honvéd Főparancsnokság maradékában. Mert megtehették. A tárlat pontosan ezt tükrözi: itt vannak a képek, fegyelmezetten sorakoznak termeken át, oszt jó napot! Aki háttértudást akar, párhuzamot vagy kitekintést, magyarán bármit, amihez muzeológus is kell, nem csak lakberendező, az sajnos így járt.
Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy az ember előre lássa, mi következik ezután. Pécs egy mukkot sem mer szólni, a Csontváryk elzabrálásából kormányprogram lett, és mivel még mindig nem ült el a berzenkedés a liget feldúlása és mérsékelten szükséges múzeumokkal való telepakolása miatt, magasra lehet emelni a zászlót: a Nyugati mögötti rozsdazóna fáj nektek annyira? Nesztek, akkor majd ott lesz a Csontváry-múzeum.
