galéria megtekintése

Csontváry költözik, oszt jó napot!

4 komment


N. Kósa Judit

A műtárgyak fölötti korlátlan miniszteri rendelkezés valami olyasmi, mint Csehovnál a díszletfalon függő puska. Ahogy az utóbbi a darab során garantáltan elsül, úgy az előbbi esetben is biztosak lehetünk: ha egy fideszes miniszternek hatalmában áll szabadon legózni a nemzet kincseivel, akkor él is ezzel a jogával. És nem pusztán arra fogja használni a felhatalmazást, hogy holmi kottákat irányítson át az Országos Széchényi Könyvtárból Fertődre – ahogy erről szó esett –, hanem valami igazán nagyra mondja ki az einstandot. Mondjuk Csontváry monumentális vásznaira, mert hát miért legyenek Pécsen, amikor Pesten is lehetnének, egy újabb ködből rakott ligetközeli múzeumépületben.

Csontváry, szegény, egyébként is jó alany a semminek valamivé való tupírozásához. Most, hogy Munkácsy már lerágott csont, ráadásul Pákh Imre is büntiben van, a kasszasikerekre szakosodott Szépművészeti Múzeum pedig érthetetlen okok miatt három évre bezárta a kapuit, elő kellett kapni a kabátujjból az adu ászt, nehogy úgy tűnjék, hogy a kormány már cirkuszt sem ad a népnek. Így kerültek az egyébként önálló, szépen felújított múzeumban megtekinthető Csontváryk Pécsről a fővárosba, ezért mutatták be őket a világ legdrágábban renovált magasföldszintjén, az amúgy­ kiállítási célokat szolgáló Nemzeti Galériától macskaugrásnyira, az egykori Honvéd Főparancsnokság maradékában. Mert megtehették. A tárlat pontosan ezt tükrözi: itt vannak a képek, fegyelmezetten sorakoznak termeken át, oszt jó napot! Aki háttértudást akar, párhuzamot vagy kitekintést, magyarán bármit, amihez muzeológus is kell, nem csak lakberendező, az sajnos így járt.

Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy az ember előre lássa, mi következik ezután. Pécs egy mukkot sem mer szólni, a Csontváryk elzabrálásából kormányprogram lett, és mivel még mindig nem ült el a berzenkedés a liget feldúlása és mérsékelten szükséges múzeumokkal való telepakolása miatt, magasra lehet emelni a zászlót: a Nyugati mögötti rozsdazóna fáj nektek annyira? Nesztek, akkor majd ott lesz a Csontváry-múzeum.

 

Amire persze lehet azt mondani, hogy ennél nagyobb bajunk azért sose legyen, mint hogy Csontváry-múzeum lesz Pesten, és valóban így van, hiszen ma, amikor lassan minden kultúrára költhető fillér a Magyar Művészeti Akadémia bukszájában landol, építhetnének éppen Makovecz-katedrálist is a pályaudvar mögött. Csakhogy miközben egyfolytában ezekről a semmiből ötletszerűen elővarázsolt intézményekről beszélünk, a légvárakból rótt negyed árnyékában csöndben haldokolnak a létező múzeumok. Mikor volt legutóbb annyi pénze a Nemzeti Múzeumnak, hogy értékelhető kiállítást rendezzen? Hová lettek a Néprajzi friss szellemű, a jelent dokumentáló tárlatai? Mikor omlik a fejünkre az Iparművészeti európai hírű épülete? Ezekre a kérdésekre is válaszolhatna éppenséggel a kormány, de esze ágában sincs. A szivárványos jövő festegetésének nagyobb a marketing­értéke, és szerencsére egy fillérbe sem kerül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.