galéria megtekintése

Csonthéjasok végveszélyben

6 komment


Uj Péter

„Július végén a faiskolákban elkezdődik a szemzés, vagyis a fák legegyszerűbb szaporítási módszere, amikor a rügyeket beültetik az alanycsemeték héja alá. Ehhez olyan hibátlan és vírusmentes rügyekre van szükség, mint amilyeneket az Érdi Elvira Major központi törzsültetvénye szolgáltat évtizedek óta. Az itteni ültetvény ugyanis olyan a magyar mezőgazdaságnak, mint a bibliai Noé bárkája, ahol a legtöbb hazai csonthéjas fajtájából féltve őriznek néhányat, hogy a hazai gyümölcsösökbe az ország klímájához szokott, fajok vírusmentes fajtái kerülhessenek."

Így kezdődik a Nemzeti érdek a magyar csonthéjasok védelme című ­mininovella, amely elektronikus
e-mail postafiókomba landolvást előbb alhasi bizsergést, majd halántéktáji prünytügést okozvást legott elandalított.

Mégis csak pislákol fény az alagút végén sokat szenvedett, ezer sebből vérző, szertenézett-s-nem-lelé maroknyi népünk számára (tekinteté­ben), ha már egy csonthéjas-faiskola pr-anyaga is ilyen tökéletesen hozza a zeitgeistot, most az persze más kérdés, hogy ez a zeitgeist uszkvekábé százötven-kétszáz éve velünk van, kisebb-nagyobb szünetekkel, nem is nagyon megyünk vele semmire, de ezt most nem elmarasztalólag vagy valami mondom, hanem a tényszerűség okán (kapcsolatosan), tehát százötvenuszkve év alatt (folyamán) volt idő megtanulni, beleásódni, felnőni hozzá, mélyére hatolni, és persze azt is látni kell, amit a csonthéjasok pr-esei nagyon is jól látnak, hogy most újra lokális maximumon pörög: a nemzet, miként nemzeti csonthéjasaink ostromlott várabb, mint valaha, amelyeket idegen vírusok ostromolnak módfelett alattomos, de annál sunyibb módon. Testét férgek rágják, őspatkány terjeszt kórt közte.

 

Ki viszi át tehát, fogában tartva, a csonthéjasokat a túlsó partra? Nyilván az állami beavatkozás. De ez már más tészta. Abban szerintem mindannyian egyetértünk, hogy hibátlan, vírusmentes alanyokra van szüksége ennek az országnak és csonthéjasoknak egyaránt. És nincsen ez másképen európai viszonylatban sem.

Ahogy Szíjjártó Péter dunakeszi kispályás családiház-tulajdonos fogalmazott: Európa a huszonnegyedik órában van. És komolyan tök jó, hogy szólt, mert huszonöt óra tizenötkor lesz egy nagyon jó román művészvesztern, amit már régen meg akartam nézni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.