„Július végén a faiskolákban elkezdődik a szemzés, vagyis a fák legegyszerűbb szaporítási módszere, amikor a rügyeket beültetik az alanycsemeték héja alá. Ehhez olyan hibátlan és vírusmentes rügyekre van szükség, mint amilyeneket az Érdi Elvira Major központi törzsültetvénye szolgáltat évtizedek óta. Az itteni ültetvény ugyanis olyan a magyar mezőgazdaságnak, mint a bibliai Noé bárkája, ahol a legtöbb hazai csonthéjas fajtájából féltve őriznek néhányat, hogy a hazai gyümölcsösökbe az ország klímájához szokott, fajok vírusmentes fajtái kerülhessenek."
Így kezdődik a Nemzeti érdek a magyar csonthéjasok védelme című mininovella, amely elektronikus
e-mail postafiókomba landolvást előbb alhasi bizsergést, majd halántéktáji prünytügést okozvást legott elandalított.
Mégis csak pislákol fény az alagút végén sokat szenvedett, ezer sebből vérző, szertenézett-s-nem-lelé maroknyi népünk számára (tekintetében), ha már egy csonthéjas-faiskola pr-anyaga is ilyen tökéletesen hozza a zeitgeistot, most az persze más kérdés, hogy ez a zeitgeist uszkvekábé százötven-kétszáz éve velünk van, kisebb-nagyobb szünetekkel, nem is nagyon megyünk vele semmire, de ezt most nem elmarasztalólag vagy valami mondom, hanem a tényszerűség okán (kapcsolatosan), tehát százötvenuszkve év alatt (folyamán) volt idő megtanulni, beleásódni, felnőni hozzá, mélyére hatolni, és persze azt is látni kell, amit a csonthéjasok pr-esei nagyon is jól látnak, hogy most újra lokális maximumon pörög: a nemzet, miként nemzeti csonthéjasaink ostromlott várabb, mint valaha, amelyeket idegen vírusok ostromolnak módfelett alattomos, de annál sunyibb módon. Testét férgek rágják, őspatkány terjeszt kórt közte.
