galéria megtekintése

Csodacsapat

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 23. számában
jelent meg.


Horváth Gábor
Népszabadság

Amiről egyik nap azt gondolják, hogy 15-20, sőt akár 70-80 évre bebetonozott hatalom, arról másnap könnyen kiderülhet, hogy omladozó kártyavár. Még csak az sem biztos, hogy a Fidesz hatalmát gyakorlatilag végtelennek vizionáló Lázár Jánosnak nem volt valami igaza abban, hogy a pártja az országban generációkon keresztül meghatározó politikai erő lehet. Egy dolgot hagyott ki a számításból: a hibákat.

Bár Lázár nem jár futballmeccsre, de talán akad a kormányban, aki elmagyarázza neki: elvben minden meccset meg lehet nyerni, ha a védelem és a kapus nem hibázik, ellenben elöl a csatárok kihasználják a helyzeteket. Ugyanígy van a politikában is. Ha egy politikus vagy egy párt mindig mindent tökéletesen csinálna, akkor az emberi kor legvégső határáig ülhetne a hatalomban. Mégis valahogy mindig úgy alakul, hogy a csodacsapatok is ki-kikapnak. Évtizedekig kormányozni pedig csak a diktátorok – közülük is csak a szerencsések – szoktak, demokráciában a választók ennél kicsit türelmetlenebbek.

A Fidesz három tavalyi választási győzelmét követő diadalmámort az utóbbi hónapokban egyre lázasabb kapkodás követi. Ami még úgy-ahogy működne, ott változtatni akarnak, a hagyományos válsággócok pedig szokásuknak megfelelően fájnak, lüktetnek. A felsőoktatási reformkísérlet ügyesen megint az utcára vitte az egyetemistákat, akik nagyjából két nap alatt kényszerítették meghátrálásra a kormányt –már megint, pont úgy,mint 2011-ben. Az egészségügyben látványos a tehetetlenség – ennél már csak a Péterfy utcai kórházból indult fekete ruhás mozgalom látványosabb. Nem nehéz elképzelni, mi következik, ha tényleg szigorítani kezdik a rendszert, és nem csak beszélnek róla folyton...

 

A makrogazdasági mutatók keveset érnek politikai stabilitás nélkül. Most elvileg minden rendben lenne, de az elemzők máris azon aggódnak, hogy a vesztét érző Fidesz 2018 előtt feladja a fiskális szigort. Erre a veszélyre utal az a bőkezűség is, ahogyan azonnal, minden különösebb megfontolás nélkül döntöttek a bedőlt brókercégek és bankok veszteseinek kártalanításáról. Korábban a devizahiteleseknek dobtak méregdrága mentőövet – de azt még ki tudták fizettetni a bankokkal. Az új százmilliárdokat viszont már végképp a közösből kell kihasítani, mint ahogyan azokat az autópályákat is, amelyeket a torzóban hagyott M4-est feledő Orbán Viktor most szór két kézzel bárhol, ahová csak elvetődik. A Fidesztől vészhelyzetben nem idegen az osztogatás, de egyrészt nem mondták, hogy vészhelyzet lenne, másrészt az unió új keletű szigora is óvatosságra kéne intse a kormányt: ha Brüsszelen múlik, lehetnek további gondok a fejlesztési pénzek lehívásával.

Egyre többen vannak úgy vele, hogy szinte mindegy is, milyen áron, csak szabaduljon már az ország Orbánéktól. De a Fidesz és az ország is jobban járna, ha a maradék időben limitálni lehetne az ostobaságok számát. Mondjuk az értelmetlen olimpiai pályázatot még beadhatják, de ezt leszámítva már tartózkodni kéne a károkozástól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.