Amiről egyik nap azt gondolják, hogy 15-20, sőt akár 70-80 évre bebetonozott hatalom, arról másnap könnyen kiderülhet, hogy omladozó kártyavár. Még csak az sem biztos, hogy a Fidesz hatalmát gyakorlatilag végtelennek vizionáló Lázár Jánosnak nem volt valami igaza abban, hogy a pártja az országban generációkon keresztül meghatározó politikai erő lehet. Egy dolgot hagyott ki a számításból: a hibákat.
Bár Lázár nem jár futballmeccsre, de talán akad a kormányban, aki elmagyarázza neki: elvben minden meccset meg lehet nyerni, ha a védelem és a kapus nem hibázik, ellenben elöl a csatárok kihasználják a helyzeteket. Ugyanígy van a politikában is. Ha egy politikus vagy egy párt mindig mindent tökéletesen csinálna, akkor az emberi kor legvégső határáig ülhetne a hatalomban. Mégis valahogy mindig úgy alakul, hogy a csodacsapatok is ki-kikapnak. Évtizedekig kormányozni pedig csak a diktátorok – közülük is csak a szerencsések – szoktak, demokráciában a választók ennél kicsit türelmetlenebbek.
A Fidesz három tavalyi választási győzelmét követő diadalmámort az utóbbi hónapokban egyre lázasabb kapkodás követi. Ami még úgy-ahogy működne, ott változtatni akarnak, a hagyományos válsággócok pedig szokásuknak megfelelően fájnak, lüktetnek. A felsőoktatási reformkísérlet ügyesen megint az utcára vitte az egyetemistákat, akik nagyjából két nap alatt kényszerítették meghátrálásra a kormányt –már megint, pont úgy,mint 2011-ben. Az egészségügyben látványos a tehetetlenség – ennél már csak a Péterfy utcai kórházból indult fekete ruhás mozgalom látványosabb. Nem nehéz elképzelni, mi következik, ha tényleg szigorítani kezdik a rendszert, és nem csak beszélnek róla folyton...