galéria megtekintése

Cseppek a pohárba

36 komment


Tanács István

Minden nap új, a hétköznapi ember számára elképzelhetetlen összegű pénzlenyúlási botrány tör ki. A média rendre okiratokkal bizonyít. Helyreigazítást szinte nem is kér, akire a gyanú árnyéka vetül. Talán nincs is rá szüksége. A bűnüldöző szervek nem mozdulnak; ha netán mégis muszáj nekik, elkoptatják, eluntatják az ügyeket. A jogszabályok a rendszerváltás kezdete óta így vannak kitalálva. A Fidesz a kétharmad birtokában legfeljebb tökélyre fejlesztette a rendszert.

De nem mozdul a társadalom sem. Pedig már közvélemény-kutatás bizonyítja, hogy az emberek tisztában vannak vele, hogy amiben élnek, az ez egy államilag szervezett, közpénzleszívásra kondicionált, korrupt rendszer. Maffiaállam. Ellenzéki értelmiségiek arról ábrándoznak, hogy egyszer majd összeér a tanárlázadás, a fekete pólós nővér mozgalma, a ligetvédők ügye, sokféle más felháborodás, tenni akarás. Elindul valami nagy és erős összefogás, amely nemcsak részkérdésekben, hanem a hatalomváltás ügyében is komoly és kitartó erőt sorakoztat fel.

Egyelőre azonban nincs elemi erejű igény a változásra. Akik tehették, megkötötték a maguk különalkuját: vagy beálltak a Fidesz zsoldjába vagy elmentek nyugatra. Míg vissza nem űzik őket az ottani állásféltők, addig hatalombuktató erejükre nemigen lehet itthon számítani. Akiknek idehaza már veszteni valójuk sincs, a periférián élnek, megosztottak, szervezetlenek. Saját maguk számára érdemi változást az ellenelittől sem várnak. Annak egyelőre kétféle arca van: az alsó középosztályi, vidéki társadalmat alig ismerő, netán lenéző, fiatal nagyvárosi civil mozgalmárok, továbbá a civilek kicsit is sikeres megmozdulásait azonnali politikai célra lenyúlni akaró, jól ismert, jellemzően nem jó hírű politikai arcok. Őket nézve teszik föl sokan a kérdést: mennyivel lehet jobb az életünk, ha ezek hatalomra kerülnek?

 

Egy másik ok: Orbán személye. Míg ­őnála a hatalom, a hívei mindent elnéznek neki. Az ellenzék is lopott, csak azért nem ennyit, mert nem volt kétharmada hozzá, győzködik magukat. Azok a multikat tömték, a „mieink” mégiscsak magyar oligarchákat tőkésítenek fel. Igen, lopunk, de ez igazságos vagyon-visszarendezés, különben is megérdemeljük, hiszen közben megvédjük ezt a népet, sőt, ha rajtunk múlna, megvédenénk egész Európát a népvándorlás fenyegetésétől. A baloldali politika bevándorlásügyben nem mer nyíltan szembemenni a nagyvárosi liberális értelmiség álláspontjával, inkább figyelmen kívül hagyja a saját szimpatizánsai véleményét. A Závecz Research kutatása bizonyította: attól, hogy Hiller azóta nem ismételte meg sokat támadott véleményét a kerítésről, az ellenzéki szimpatizánsok igen nagy része gondolja úgy: migránsügyben Orbánnak van igaza.

Már nem cseppek hullnak a pohárba, hanem vödörnyi vizek – egyelőre mégsem történik semmi. De egyszer, az utolsó apró csepptől minden pohár kicsordul. A migránsprobléma, ha évek múlva is, elmúlik. Annak a következményei viszont nem, hogy Orbánék voltak azok, akik – idegen hatalmak erejétől nem befolyásolva – elmulasztották a magyar történelem egyik legnagyobb lehetőségét: ellopták, elherdálták azt a tömérdek pénzt, amivel a magyar gazdaságot fenntartható felzárkózási pályára lehetett volna állítani. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.