galéria megtekintése

Csalafinta dinnyefordulatok

7 komment


Uj Péter

Ebben a hőségben csak nem bírok leszállni a dinnyéről.

Múlt héten viccelődtem azon, hogy a minisztérium fényezi magát a sikeres dinnyekampány miatt, pedig elég nehéz elképzelni, hogy néhány CBA-ban kihelyezett (és milliókért kiszámlázott) tábla húsz százalékkal növelte volna a dinnyefogyasztást, mivel az az évtizedes megfigyelés, hogy a dinnyefogyasztás egyszerűen az időjárás függvénye, magyarul: kánikulában fogy a dinnye, mintha kötelező volna. És most kánikulából – hála a dinnyekampánynak, a hungarikumtörvénynek és általában az egész agrárminisztériumnak – nincs hiány. Hanem a héten már arról panaszkodott valamelyik dinnyeszakmai szervezet vezetője, hogy nem lesz elég a dinnye, mert a nagy hőség terméskiesést okoz, a dinnyét meg vinnék, mint a cukrot, nemcsak az itthoniak, de az exportpiacokon is, hatalmas a kereslet mindenhol, magyar dinnyét akar a szlovák, a cseh, a lengyel, a német. A vége az lesz, hogy főszezonban sem megy majd lejjebb a dinnye ára, sőt még emelkedhet is, sőt az is előfordulhat, hogy dinnyehiány lesz.

Hoppá.

 

Na most, ha jól emlékszem, gyengébb években – azaz: normális években – a dinnyéseket megvédi az állam a túlzott áreséstől. A fideszes agrárvezetés egyik legnagyobb győzelmeként hirdette a dinnyekartell engedélyezését, tehát gyakorlatilag megtiltották a boltoknak, hogy piaci áron adják a dinnyét, garantáltattak egy legalacsonyabb árat.

Magyarul: az állam úgy döntött, hogy az adófizetőkkel, illetve a fogyasztókkal fizetteti ki a szerinte a dinnyéseknek járó árat, ha csúnyábban fogalmazunk, garantált egy bizonyos profitot.

De most itt a jó év. Vajon eszébe jut-e ilyenkor a dinnyéseknek vagy az államnak, hogy visszaadják azt a pénzt, amit máskor elvettek a fogyasztóktól? Vajon hány dinnyés mondja majd azt, hogy „ejh, én inkább nem exportálok jó áron a cseheknek, németeknek, inkább ezeknek a derék magyaroknak adom, olcsóbban, mert tavaly ők fizették ki a profitomat”? A helyi terméket helyi termelőtől elvét ugyanolyan hangosan képviseljük ilyenkor? Meg az árkartellt visszafele? Lesz-e dinnyerezsi-csökkentés?

(Most egy pillanatra megijedtem. Nehogy tippeket adjak!)

A választ nyílt postai levelezőlapon küldjék az Ország-Világ szerkesztőségébe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.