galéria megtekintése

Csak öt perc

4 komment


N. Kósa Judit

Ha a pedagógusok kétórás munkabeszüntetésének kétségkívül kissé kornyasztó láthatatlansága után valaki hajlamos volna elhinni, hogy nincs itt már miért küzdeni, mert a magyar közoktatás minden gondja ezek szerint egyszer és mindenkorra megoldatott, annak egy dologra azért felhívnám a figyelmét. Arra, hogy a Tanítanék Mozgalom valamelyest feledésbe merült honlapján csütörtökön a 957. iskolai közösség – egy gyömrői intézmény – csatlakozott a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelében megfogalmazott követelésekhez, pénteken pedig a 35 822. magánember adta nevét az ívhez. Az egyik legutóbbi csatlakozó, Nagy Katalin még azt is odaírta: „Ember-szakmai szabadságot és méltóságot!"

Tehát mégsincs minden rendben.

A kormány jól csinálta, ehhez kétség sem fér. Az első tiltakozás idején még szinte biztatták a tanárokat a polgári engedetlenségre: amolyan szigorú, de türelmes szülő módjára, aki tudja, hogy a hisztinek előbb lesz vége, ha egy darabig tombolhat a gyerek. Később ügyesen kihasználták, hogy a közös ügy mellett saját legitimációjukért is küzdő szervezetek összevissza hirdettek sztrájkokat, és így a nem kifejezetten a hírekkel kelő-fekvő átlagpolgár már képtelen megmondani, kinek hány pontja van, azokért feketében vagy kockásban harcol-e, illetve ott ül-e valamelyik tárgyalóasztalnál. Az így kialakult zűrzavarban nem is mindenki számára visszatetsző a kormány keménykedése, az egyszerre lekezelő és fenyegető államtitkári nyilatkozat. A magyar társadalom alapvetően örök gyerekként viszonyul az iskolához, örök szorongással az örök Kati néniktől, és fényévekre attól a polgári elvárástól, hogy az oktatás egy adóból fenntartott nagy rendszer, amelynek alapvető kötelessége az adózó gyermekeit a lehető legjobb, legtöbb esélyt teremtő tudáshoz juttatni.

 

Ez a húzd meg-ereszd meg viszont a napnál is világosabbá teszi, hogy szó sincs az alapvető változásokra való hajlandóságról, a kormány a kifárasztásra játszik. Két hónapot kell még kibírnia, és elkezdődik a végtelen nyári szünet: azalatt majd szépen eldöntik, mi legyen a Klikkel, levonják a 16 évre leszállított iskolakötelezettség tanulságait (vajon mire jutnak?), átszerveznek ezt-azt, de úgy, ahogy nekik tetszik, aztán szeptemberben elégedetlenkedjen, akinek még mindig nincs halálosan elege az egészből.

Éppen ezért lesz sorsdöntő a szerdai sztrájk. Az egész napos munkabeszüntetés nem olyasmi, amit holmi fenyegetőzéssel be lehet gyömöszölni az iskola falai közé. Ez szinte minden családot érinteni fog valami módon, ismét rátereli a figyelmet a pedagógusok követeléseire, és ráveszi a társadalmat, hogy gondolkodjon, beszéljen az oktatás ügyéről. S bár a délre meghirdetett ötperces általános szolidaritás nem tűnik világrengető volumenű akciónak, valószínűleg azon múlik majd a legtöbb. Igaz, ha a szolidaritás jeleként valóban leállnak a járművek, abbamarad a munka, megdermed az élet akár csak egy pillanatra is, az még nem hozza el az „emberi-szakmai szabadságot", sem a „méltóságot". Csak a reményt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.