Amikor Tarlós István főpolgármester hatósági árassá tette a budapesti taxizást (aminek nyomán két év alatt megduplázódott az addig vergődő taxis cégek árbevétele), még csak sejteni lehetett, hogy az egész egy hatalmas korrupciós ügy. Azután, hogy a kormány nem a katasztrofális ár-érték arányú taxik előbb árván maradt, majd az Uberhez pártolt utasainak oldalára állt, hanem – az Uber betiltásának fenyegetésével – a monopolhelyzetükkel tankönyvbe illően visszaélő fuvarozókéra, már fogadást is köthetünk rá.
Ha valóban az adófizetési hajlandóság különbségei állnak az Uber kiszorítása mögött, ahogyan az első kormányzati nyilatkozatok sugallják, akkor a taxiágazat nyilván sokkal több adót fizet, mint az Uber. A valóságban sajnos nem: a Magyar Nemzet közölt nemrég egy tanulmányt, amely szerint árbevétel-arányosan, mint cég, az Uber a fegyelmezettebb adófizető.
Az Uber azért tudott berobbanni a piacra, mert a hatósági áras taxi durván megdrágult, és a felhasználók szerint elveszítette a versenyképességét. Hogy miért pont a taxinak van hatósági ára Magyarországon, miközben olyan, valóban alapvető áruknak és szolgáltatásoknak nincs, mint a tej, a kenyér vagy a vezetékes ivóvíz, az ugyanolyan jogos kérdés, mint az, hogy miért állami feladat biztosítani egy szolgáltatás piacát, amely fölött eljárt az idő (a magyar sarkantyúipar is kap mankót?), vagy az, hogy van-e ember a taxisokon kívül ebben a városban, akinek az Uber távozásával jobb lesz.