Gyalázatosan leszerepeltek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tegnapi közgyűlésén azok a tisztelt művésznők és művész urak, akik odamentek a Pesti Vigadóba, s egyetlen kérdés vagy hozzászólás nélkül megszavaztak mindent, amit csak meg lehetett. Sokan már akkor felemelték a szavazásra jogosító piros lapjukat, amikor a kérdés még el sem hangzott: meg se várták, hogy a levezető elnök befejezze a mondatot, ők már szavaztak, és természetesen igennel.
Elismerem, ha egyik pillanatról a másikra úgynevezett „akadémikus” lehetnék, s havonta egyszer 260 ezer forint életjáradékot kapnék érdemi akadémiai munkavégzés nélkül, akkor én is megszavaznék mindent – de azért idővel csak előterjeszteném azt a módosító javaslatomat, hogy az MMA betűszó ne Magyar Művészeti Akadémiát, hanem Magyar Megélhetési Akadémiát jelentsen.
Ennyivel tartoznék az igazságnak. Meg a hazámnak, amely nekem havi 260 ezer forintot fizet a semmiért. Ezért a pénzért a tisztelt művésznők és művész urak tegnap elmentek a közgyűlésre, kérdés és hozzászólás nélkül bólogattak mindenre, s megerősítették Fekete Györgyöt, az MMA elnökét abban a hitében, hogy ő tényleg egy valóságos, dinamikus, életerőtől duzzadó művészeti köztestületet vezet. Holott az MMA nem életerőtől duzzad, hanem a magyar adófizetők pénzétől. Ettől a szégyentől nem a művésznőknek és művész uraknak, hanem nekem ég az arcom. Hiszen olyan istenáldotta tehetségű, zseniális embereket láttam az akadémikusok között, mint például Haumann Péter, Jankovics Marcell és Temesi Ferenc.
