A kormány, valamint az egyre gazdagodó politikusok csak a közjó iránt elkötelezettek, annak érdekében gazdagodnak, még akkor is, ha a köz, konkrétan a köznép olyan emberek gyülekezete, akiknek a közjó feltehetően mit sem számít, ezért aztán a közjó valósításával kapcsolatosan szinte semmilyen részlet nem tartozik rájuk, sőt egyenesen titkolandó előlük. Ez az okfejtés éppen ugyanazzal a kocsmai kifejezéssel minősíthető, mint Seszták Miklós érvelése, amellyel a paksi erőmű-beruházás szerződéseinek titkosítását indokolták.
Jelesül azzal, hogy Magyarország nemzetbiztonsági érdekeire hivatkozva megtagadható minden adat kiadása, amely az atomerőmű megvalósításával kapcsolatban született. Egy olyan üzlettel kapcsolatban, amellyel, ha rosszul sül el, nagyon sokat bukhat az ország, annyira sokat, hogy több generáció fogja nyögni a terhét. Ja, hogy mindeközben megemelik az Országos Atomenergia Hivatal dolgozóinak fizetését, hogy „a versenyszférával versenyképes illetmények vonzóak legyenek a legjobb szaktudással bíró szakembereknek is”, akiknek megsúgják, sokat ne okvetetlenkedjenek, tegyék szépen, amit a közjó megkíván.
Ebben a konstellációban már nem is tűnik fel, hogy a paksi beruházást kivennék a lánctartozások elleni orbáni törvény hatálya alól. No hisz, ha minden titok, kit zavar egy-két ki nem fizetett alvállalkozó, valamennyit ők is áldozhatnak a közjó oltárán. S kit érdekel, mi a célja a törvényben annak a félmondatnak, miszerint lehet olyan eset, amikor az erőmű „esetleg nem maradna magyar tulajdonban”, elvégre a közjóért dolgozó politikusok csak meg tudják indokolni, ha az orosz hitelt más célokra kívánnák felhasználni.
