galéria megtekintése

Csak a közjó!

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 04. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

A kormány, valamint az egyre gazdagodó politikusok csak a közjó iránt elkötelezettek, annak érdekében gazdagodnak, még akkor is, ha a köz, konkrétan a köznép olyan emberek gyülekezete, akiknek a közjó feltehetően mit sem számít, ezért aztán a közjó valósításával kapcsolatosan szinte semmilyen részlet nem tartozik rájuk, sőt egyenesen titkolandó előlük. Ez az okfejtés éppen ugyanazzal a kocsmai kifejezéssel minősíthető, mint Seszták Miklós érvelése, amellyel a paksi erőmű-beruházás szerződéseinek titkosítását indokolták.

Jelesül azzal, hogy Magyarország nemzetbiztonsági érdekeire hivatkozva megtagadható minden adat kiadása, amely az atomerőmű megvalósításával kapcsolatban született. Egy olyan üzlettel kapcsolatban, amellyel, ha rosszul sül el, nagyon sokat bukhat az ország, annyira sokat, hogy több generáció fogja nyögni a terhét. Ja, hogy mindeközben megemelik az Országos Atomenergia Hivatal dolgozóinak fizetését, hogy „a versenyszférával versenyképes illetmények vonzóak legyenek a legjobb szaktudással bíró szakembereknek is”, akiknek megsúgják, sokat ne okvetetlenkedjenek, tegyék szépen, amit a közjó megkíván.

Ebben a konstellációban már nem is tűnik fel, hogy a paksi beruházást kivennék a lánctartozások elleni orbáni törvény hatálya alól. No hisz, ha minden titok, kit zavar egy-két ki nem fizetett alvállalkozó, valamennyit ők is áldozhatnak a közjó oltárán. S kit érdekel, mi a célja a törvényben annak a félmondatnak, miszerint lehet olyan eset, amikor az erőmű „esetleg nem maradna magyar tulajdonban”, elvégre a közjóért dolgozó politikusok csak meg tudják indokolni, ha az orosz hitelt más célokra kívánnák felhasználni.

 

Az ugyanaz a gondolatmenet, amelyet L. Simon László prezentált a minap, s amely szerint a politikusnak is van a magánélethez joga. Persze: az eltitkolt mádi szőlőkkel, gyerek nevére íratott budai lakásokkal, s olyan drága ingatlanokkal, amelyre valót a miniszter egész eddigi életében sem kereshetett meg. Mindezekkel csak a sajtó bőszíti az embereket. Hiszen a becsületes politikusok a közjóért dolgoznak, ezért nekik is joguk van a jóhoz, kizárólag „privátim” persze. Éppen hogy nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így már arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják.

Hogy a vagyonosodásuk közben mennyit szórnak ki másoknak a köz kasszájából, az teljesen mellékes, higgyük már el végre, hogy ezek a szent emberek értünk dolgoznak, ne akarjuk ellenőrizni őket!

Hogy a közjóért vívott ádáz küzdelemben a szent politikusok inkább titkolóznak, mintsem kitennék a kirakatba, hogy emberek, ezt és ezt csináljuk a ti jövőtök érdekében, az egyszersmind bizonyíték arra, hogy maguk sem tudják olyan biztosan, jót csinálnak-e, valamint arra, hogy van értelme a politikai váltógazdaságnak. Hatalmon kívül ugyanis alkalom nyílik leereszkedni a választók közé, találkozni hús-vér emberekkel. És megpróbálni a szemükbe nézni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.