galéria megtekintése

Civilbűnözés

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 09. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A magyar rendőrség (jobban) teljesít: kár még nem ért senkit, károsult sincs, sőt a gyanút is csak néhány kormánypárti lap fogalmazta meg, no meg az állami hivatalok, költségvetési intézmények ellenőrzésére létrehozott Kehi, de a rendőrség nyomozói máris ott sürögnek a politikai csatamezőre tévedt Ökotárs Alapítvány irodájában a házkutatásra – ezen belül az otthon tartott laptop azonnali ellenőrzésére –, a lefoglalásra, sőt motozásra (!) feljogosító papírral.

Ha így folytatják, Magyarországon hamarosan megszűnik a bűnözés, a nyugati ügynökök tevékenységéről nem is szólva, hiszen Orbán Viktortól tudjuk: az ilyen civilek ügynökök. A békemenetesek meg: jó civilek.

Az Ökotárs Alapítványt nyár eleje óta zaklatják a különböző hatóságok, de még mindig nem derült ki, pontosan mit vétettek (volna): volt már szó sikkasztásról, hűtlen kezelésről, engedély nélküli hitelnyújtásról.

 

Igaz, magyar közpénz soha nem is forgott a Norvég Civil Alap és az Ökotárs viszonyrendszerében – innentől nem is igazán világos, hogy a magyar állam tulajdonképpen mit keres, hiszen őt biztosan nem károsította meg senki. Nem lehetett hallani arról sem, hogy a norvég kormány panaszkodott volna: valaki lelépett a pénzével.

Most, hogy a burjánzásnak indult civilbűnözést a kormány ilyen huszárosan lerendezte, neki lehetne fogni a komolyabb feladatoknak is. Az ezermilliárdos nagyságrendben zajló áfázásról például érdemben utoljára akkor hallottunk, amikor a NAV egy hétvége alatt lezavarta a vonatkozó belső vizsgálatot, és nem talált semmit.

A Norvég Civil Alap sok év alatt összesen 4,5 milliárd forintnyi pénzt kezelt – nem lehetséges, hogy a magyar hatóságok részéről itt valaki arányt és házszámot tévesztett?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.