Ez utóbbi mondat széles rétegek esetében minden valóságot nélkülöző vágyálom, mint ahogy az is, hogy lesz olyan szervezet, amelyik ingyen, a rászorultságot szem előtt tartva vállalja a beültetés költségét. Addig marad az abortusz, ha úgy érzik, a szerelem gyümölcse nem a legjobb körülmények közé érkezne.
A magyar államtól ugyanis ne várjanak anyagi segítséget a rászorulók, mert a magyar állam a születések számának növelésében érdekelt. Magyarországon a magzati élet védelméről szóló, jelenleg hatályos törvényben az a cél szerepel, hogy a fogamzásgátló készítményeket és eszközöket rászorultságtól függően lehessen igénybe venni, ám ez az elv eddig a gyakorlatban nem valósult meg.
Pedig többször is szóba került, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan a fogamzásgátlókat a társadalombiztosítás keretében támogassák, azzal érvelve, hogy az államilag támogatott prevenció az abortuszok számát csökkentené. Csakhogy ezek az érvek nem találtak meghallgatásra.
Az adatok azt mutatják, hogy a nem kívánt terhesség következményei döntően a 18 éven aluli, önálló keresettel nem rendelkező nőket sújtják. Bár a KSH adatai szerint az abortuszok száma 1990 óta csökken, a 18 éven aluliak körében a szám alig változott, a hátrányos helyzetű országrészekben pedig a terhességmegszakítások száma folyamatosan nagyon magas.
Bár a nem kívánt terhesség megelőzése humánusabb megoldás mint az abortusz, a tabletta szedését a szegények, a fiatalok nem engedhetik meg maguknak: nekik marad a sürgősségi fogamzásgátlás vagy az abortusz.
Azt olvasom, hogy egy havi fogamzásgátló ára háromezer forint körül van, és egyre kevesebb nő engedhet meg magának ilyen kiadást. Marad az óvszer, a pesszárium, a megszakítás. Így is lehet. Meg máshogy is. Egy szerethető, létbiztonságot nyújtó országban az emberek örömmel alapítanának családot. Nem egy chipen, egy olcsó és biztonságos fogamzásgátlón múlna, hogy ki vállal gyereket.
