galéria megtekintése

Céllövölde

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 06. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A Jobbik nem tűrheti tovább a magyar demográfiai folyamatokat, ezért gyökeres fordulatot szorgalmaz. Különleges felhatalmazása is van hozzá, hiszen a vészharangot megkongató Novák Előd, az Országgyűlés népjóléti bizottsága népesedéspolitikai albizottságának elnöke ezt a pártot erősíti és dúsítja sajátos ötleteivel. Vasárnap például azt jelentette be, hogy családalapításra buzdító kampányra lenne szükség a „homoszexuális propaganda ellensúlyozására”.

Értjük, hogy ez miért most jut az eszébe, hogy miért most mondja ki ismét. Csap másfelé is. Vélhetőleg fenyegetésnek szánt megjegyzése szerint „a magyarság generációnként megfeleződik, míg a cigányság generációnként megduplázódik”. Honnan veszi? Statisztikát szerencsére nem idézett, mert azzal bohózatba fordult volna.

A menekültek – hivatalosan inkább népvándorlók – érkezése okozta kormányzatilag gerjesztett veszedelem oldalvizén a Jobbik ismét cigányozott egyet. Nehéz volna megmondani, a magyar közvélemény jelentős része kiket utasít el jobban: a cigányokat vagy a menekülteket?

 

Attól tartunk, sajnos mindkét csoportot inkább, mint a Jobbikot. Aligha feltételezhető, hogy a Jobbik véletlenszerűen tűzi céltáblára éppen azokat, akikre az átlagember is szívesen lövöldöz.

Orbán Viktor nemrég azt mondta a nagyköveteknek: a bevándorlók – akkor ezt a kifejezést használta – helyett inkább a cigányságnak adna munkát. Novák legközelebb talán arról tart tájékoztatót, hogy a cigányok veszik el a jól fizető állásokat a magyarok elől.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.