galéria megtekintése

Büntető

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 18. számában
jelent meg.


Szőcs Levente
Népszabadság

Nem akadt ember, aki vasárnap reggel vagy akár este, urnazáráskor megjósolta volna a romániai elnökválasztás végeredményét. Azt, hogy a szűkszavúsága miatt némának csúfolt Klaus Johannis képes lesz megfordítani az első fordulós arányokat, és tízszázalékos különbséggel megverni Victor Pontát, miután utóbbi behozhatatlannak tűnő előnnyel nyerte a két héttel korábbi első fordulót.

Johannis győzelmében szerepet játszhatott német származása és az ehhez kapcsoló romániai mítoszok, csakhogy itt inkább a szociáldemokrata miniszterelnök földcsuszamlásszerű vereségéről van szó. Ennek magyarázata pedig abban keresendő, hogy a kormány trükközött a külföldi szavazókörökkel. Bizonyára sok túlzás is napvilágot látott ezzel kapcsolatban, ám egy dolog mindenki számára világos volt: a szociáldemokraták azt szerették volna, ha a hagyományosan jobboldallal szavazó emigráció minél kisebb számban voksolna. Titus Corlatean külügyminiszter lemondása és a kormány látszatmegoldásai nem győzték meg a választókat, akik vasárnap rekordszámban járultak az urnákhoz, hogy megbosszulják a választáshoz való demokratikus joguk korlátozását.

Nemcsak a Facebook-generáció szavazott nagy számban. A külképviseletek előtt pirkadattól napestig sorban állók között bőven lehetett látni középkorúakat is. A legtöbben száz kilométereket utaztak a külképviseletig, sokan feláldozták az egyetlen pihenőnapjukat is. Többen azt nyilatkozták, hogy most bosszút álltak, amiért kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat. Ez intő jel lehet más kormányoknak is: megtörténhet, hogy egy következő szavazás alkalmával a választási jogukban korlátozott külföldön élő magyarok úgy gondolják majd, megéri időt és pénzt fektetni a rezsim leváltásába, és egy napra hazautaznak.

 

Ponta azt hihette, hogy a kormányfői pozíciójából könnyedén beveszi az elnöki palotát. Ahogy szlovák kollégájának, Robert Ficónak, neki sem sikerült. Sőt a miniszterelnöki pozíciója is veszélybe került. Nem véletlenül sietett elismerni ellenfele győzelmét még azelőtt, hogy az első részeredmények nyilvánosságra kerültek: a párt székháza előtt akkor már több ezren tüntettek. Ponta pár mondatot mondott csupán, többek között azt, hogy „már nincs miért tüntetniük”.

A szociáldemokratákkal együtt kormányzó RMDSZ sincs irigyelni való helyzetben, miután a választás előtt semleges álláspontra helyezkedett, a magyarok 80 százaléka pedig Johannisra voksolt. Ez olyan ellentmondás, amely a szövetség egyes politikusai szerint a kormányból való kilépéssel oldható fel.

Paradox módon Johannis megválasztása éppen a mögé látványosan felsorakozott Tőkés-tábor külföldi nyomásgyakorlásra alapozó stratégiáját áshatja alá, hiszen nehéz lesz majd hitelesen panaszkodni a román államra, ha annak élén egy kisebbségi politikus áll. A kisebbségvédelem terén, ha valaminek, az RMDSZ ellenfelei által kárhoztatott kijárásos politizálásnak lehet esélye a következő időszakban is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.