galéria megtekintése

Buktatás

14 komment


Hargitai Miklós

Balog Zoltán még a helyén van – ha innen nézzük, sikertelen volt a tegnapi tanársztrájk. (És ez itt nem a tréfa helye: 21 éve az első nagy pedagógus-munkabeszüntetés megbuktatta az akkori oktatási minisztert, és a kormány másban is kénytelen volt meghátrálni.) Viszont az egész országban érzékelhető volt a tiltakozás, mutatkozott némi ágazaton kívüli szolidaritás is, és semmi nem utal arra, hogy kifulladóban lenne az ellenállás az Orbán-kabinet oktatási reformjaival szemben.

Bármekkora a kísértés, nem fogunk félig tele-félig üres poharakkal példálózni, hanem kimondjuk bátran: ez így karcsú. Nem az kevés, amit a pedagógustársadalom tegnap mutatott – azzal van a baj, amit az elmúlt években elmulasztott.

A tanítóknak és a tanároknak, ha igazán komolyan vennék magukat, 2010 óta számtalan okuk lett volna rá, hogy azonnal sztrájkba lépjenek. Magyarországon a közoktatás alapértelmezésben állami feladat, ehhez képest az oktatásért felelős miniszter egy református lelkész (Balog Zoltán), az oktatási szakterület pedig egy katolikus törpepárt (KDNP) privilégiuma. Tessék végignézni, mi történt azóta a tananyag ideológiai tartalmával, hogyan alakult mondjuk az informatika és a hittan-erkölcstan tárgyak erőviszonya, vagy a világi és az egyházi iskolák számaránya.

 

A közoktatási rendszert a tankönyvek utolsó betűjéig átíró törvény tartalmát a releváns szakmai szervezetekkel nem egyeztette a kormány, akiket pedig mégis megkérdezett, azoktól elutasító véleményeket kapott. A jogszabályt 2012. szeptember elsején mégis hatályba léptették, amit a szakma olyannyira zokon vett, hogy a négy legnagyobb ágazati szakszervezet sztrájkkészültséget hirdetett, követelve többek között a törvény visszavonását, a tanszabadság helyreállítását és az önkormányzatok fenntartói jogosítványai­nak visszaadását. 2013 januárjában viszont – anélkül, hogy bármelyik súlyponti követelésük teljesült volna – a négy közül hárman visszakoztak, sőt, a sztrájk jogáról is lemondtak.

Időközben megszülettek a botrányos minőségű, de kötelező állami egyentankönyvek, hozta a prognosztizált következményeket az elsősök buktatási lehetőségének visszaállítása (de az óvodákból azért mindenkit be kell iskolázni, mert nincs elég férőhely), meg a 16 évre leszállított tankötelezettség is, és a pedagógusok mégsem sztrájkoltak, sőt nem is tiltakoztak hallhatóan.

Pedig a kormány és a szakszervezetek viszonylatában – erről talán a vasutasok tudnának sokat beszélni – csak az állandó kontaktus és az erő permanens érzékeltetése hoz eredményt. Az elmúlt évek elvesztegetett lehetőségeit (nem a munkabeszüntetésekkel, hanem általában a szakmai, munkavállalói és gyermekérdekek érvényesítésével kapcsolatban) nem lehet egyetlen sztrájkkal visszaszerezni. És nemcsak a mindenkori hatalmat kell(ene) kondicionálni, hanem a tagságot is – az egységre, a részvételre, a bátorságra – ahhoz, hogy a túloldal is érezze: nélkülük nem dönthet az életükről, a munkájukról, a hivatásukról – mert ha mégis, akkor a bukást kockáztatja. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.