galéria megtekintése

Buktamatek

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 07. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Hetvenötmilliárd dollár. Az amerikai autóklub legfrissebb becslése szerint ekkora, a teljes magyar GDP kétharmadával felérő összeget takarítanak meg az ottani autósok a mélybe zuhant üzemanyagárakon. Tavaly 14 milliárd dollár maradt így a zsebekben. A helyben irányadó texasi nyersolaj hordója már 50 dollárnál is kevesebbe kerül, az üzemanyagárak pedig nyár óta megfeleződtek. Egy liter benzin most átlagosan 128 forintba kerül, de számos helyen 95 forint körüli áron vesztegetik. Hiába, ott verseny van.

Elvileg ez nálunk sincs másképp, de az embernek mindig az az érzése, hogy a nagy közbeszerzések lepacsizásának mintájára működik valahol egy titkos Központi Áregyeztető Fórum, ahol a gyártók, kereskedők az élni és élni hagyni elv mentén egyeztetik az elképzeléseiket. Úgy, hogy nekik biztosan jó legyen, mindenki más pedig rosszul járjon. Amióta a versenyhivatal öt évvel ezelőtt 77 millió forintos bírsággal sújtotta a céges áremeléseket összehangoló Pékszövetséget és a 16, egyszerre árat emelő vállalkozást, a kenyérár állandó beszédtéma. Ha jó a búzatermés, azért, ha padlót fognak az energiaárak, akkor azért veszik elő a pékeket, hogy ugyan magyarázzák meg, költségeik csökkenése miért nem látszik az árcédulákon.

Ilyenkor rögtön kiderül, hogy a vállalkozások rendszerben gondolkodnak. Nincs különbség albán pékség, kenyérsütöde és látványpékség között: hiába csökkent a termék valamennyi összetevőjének az ára, a kiadási oldal jóval hosszabb. Például: a szállítási költségek igenis nőttek, itt az öt-tízezres megyematrica, az öt százalékkal magasabb e-útdíj, a gyengülő forint miatt megdráguló gépjárművek, a biztosítási díjak – csak ízelítőül. Közös bennük, hogy az áfa, a regisztrációs adó, a biztosítási adó és az „útadó” révén mindegyik tétellel még a tavalyinál is vastagabb szeletet hasít ki magának az állam, amely persze nem enged a 27-ből, és az alapvető élelmiszerek áfáját nem hajlandó az elviselhető és ágazatfehérítő ötszázalékos szintre leszállítani, hiába követeli visszatérően az ellenzék – is. A minimálbér-emelést is ki kell gazdálkodni, ez is havi ötezres plusztétel – bejelentett dolgozónként. Eközben a trükközések tere is szűkült, bár nem lehet minden zsemle vagy bukta mellé adóellenőrt állítani, a buci fogyását már távolról is nyomon lehet követni a NAV-hoz bekötött pénztárgépek révén.

 

Az egyik oldalról kapzsi, a másikon a kiválasztottakkal szemben nagyvonalú kormányt az üzemanyagárak esése nem zavarja. Miért is izgulna? A nafta jövedéki adója fix összeg, legfeljebb az alapárra rakódó áfa csökken valamelyest, de ez másutt bőven visszajön. Egy liter benzinen az állam most csaknem 200 forintot szakít, Amerikában átlagosan 29 forint az elvonás. Kiszámolták, odaát az üzemanyagár-esésen az idén 550 dollárt, 150 ezer forintot spórol egy amerikai háztartás. Rezsicsökkentés a javából. Nálunk a megtakarítás kizárt. A spórolt pénzt ugyanis kreatív ötletekkel egyből elvonja a kormány.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.