Az MSZP-s Horváth Csaba annak idején azzal vált közismertté, hogy Hagyó Miklós hosszú árnyékából előszökellve az ingyenes tömegközlekedés ígéretével kampányolt a főpolgármesteri posztért. Ez az ötlet annyira bejött, hogy Tarlós István tönkreverte ingyenes békávéstul, mindenestül. Tegyük hozzá: akkor valószínűleg bárkit megvert volna. Csakhogy – még ha szakmailag esetleg megalapozott lett volna is a javaslat, mint ahogy vannak, bár meglehetősen kevesen, akik szerint az volt – ha Horváthnak a BKV-ból kisíbolt pénzek ellenére az jutott eszébe, hogy az utazás ingyenessé tételével kampányoljon, akkor azzal semmi mást nem bizonyított, mint politikai érzéketlenségét, vagyis alkalmatlanságát.
Ebből Horváth Csaba az elmúlt négy évben semmit nem tanult, holott bizonyos, sokak szerint a politikához elengedhetetlenül szükséges erényeket kétségtelenül megcsillantott: egyrészt felszínen tudott maradni oltári égése ellenére is, hiszen ő lett az MSZP budapesti frakcióvezetője. Addig-addig helyezkedett, míg lényegében egyértelművé tette, hogy ő és csakis ő lehet Tarlós István újbóli kihívója. Bizonyította továbbá reagálóképességét és emberi nagyságát, amikor akkorát rúgott addigi támogatójába, Mesterházy Attilába, aki tűzön-vízen át kitartott mellette jobb meggyőződése ellenére is, hogy attól nyekkent.
Apropó, Mesterházy. Az MSZP volt elnöke nem tudta elképzelni, hogy ne ő legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Megküzdött érte. Nyert, majd megbukott. Horváth az ő sorsából sem tanult, még akkor is küzdött a sértődött kerületek élére állva, amikor már nyilvánvalóan az ellenzék esélyeit roncsolta. Most mindenki rajtuk röhög. Horváthnak már buknia sem kell ahhoz, hogy megbukjon.
