A költségvetés olyan, mint a Duna-parti Sanyi büfében a gulyás. Sanyi el tudja készíteni az ételt, az nagyjából úgy is néz ki, ahogyan a gulyás szokott – bár a paprika elég hóka lesz, de manapság már amúgy sem lehet normális színű paprikát kapni. Bele lesz hajigálva a szükséges alapanyag, úgymint hús, répa, krumpli, zeller, mellé só, bors, kömény, petrezselyem. Összességében ezt a produktumot egyértelműen gulyásnak kell nevezni. Akkor is, ha a hús aránya bántóan kicsi a zellerhez és a krumplihoz képest.
Csak hát ugye Sanyi nem élheti ki magát, nem darabolhat a fazékba angus marhát, nem küldhet rá Heimann kadarkát és nem apríthat bele egy nyomorult bogyiszlóit sem. Mert neki ezt mindösszesen kétezer forintból kell kihoznia, ha adagját 500 forintért adja, hogy kijöjjön a nap végére a büfé fenntartása plusz némi díjazás neki magának is.
Ugyanez a helyzet a költségvetéssel is. A kritériumoknak megfelel, a kötelező benne van. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy a kormány be fog tudni nyújtani egy olyan költségvetési tervezetet az Országgyűlésnek, amely GDP-arányosan három százalék alatti hiányt és az idei várhatóhoz képest alacsonyabb államadóssági rátát tartalmaz. Hiszen ahogyan Sanyi is tisztában van az élelmiszerkönyv alapvetéseivel, a nemzetgazdasági tárca is ismeri a költségvetés készítésének fondorlatait.
