Nem én válogatok önkényesen az ügyek között. Nem csak, de többek között ezekkel foglalkoztak az elmúlt években nagy európai és még szélesebben hangszerelt projektek, mindegyik magyar résztvevőkkel, Budapest-teamekkel. Komoly tudás halmozódott fel a magyar regionalisztika még Enyedi György körül összeállt iskolájában, városműhelyekben, így Tosics Iván szervezésében és másutt is.
A muníció az összes lehetséges fél számára több kampányra elegendő lenne. De egyik oldalon sem használják. Hangsúlyosan és büszkén nincs Budapest-stratégia. S különösen öntudatosan igyekszünk megfeledkezni a városi, a lokális lét nagy, globális metszeteiről. Budapest-gondolkodásunk magabiztosan provinciális.
A 90-es évek közepétől egész iparág fejlődött ki a világban a nagyvárosok összehasonlítására. Csinálják ezt vállalatok, egyetemek, nemzetközi szervezetek. Mérik a nagyvárosok életviteli költségeit (Economist), összehasonlítják az életminőségeket (Mercer), a nemzetközi menedzserek és családjaik kivitelezhető létformáit, életlehetőségeit (Mannheimi Egyetem), a turistaforgalmat (Euromonitor).
Készülnek nagy összefoglaló mérések is. A legismertebb a Global Cities Index (az amerikaiak által összerakott A. T. Kearneyféle). Ezekben egy idő óta mi is benne vagyunk – más közép-európaiakkal együtt. Most, amikor a hazai számok közül is csak azoknak és akkor hiszünk, ha a mi hiteinket erősítik, nem hinném, hogy jobban vagy inkább másként szeretjük majd a külföldiek számait. De mindegy, a teljesítmények piacán itt Magyarországot akkor is Budapest jelenti.
Mindenekelőtt, míg Magyarország a tranzitországok között az utolsó években vesztett pozícióiból, érdekes módon Budapest – ha nem is drámai mértékben, de inkább javított. A régióból az utolsó öt évben az európai városhálózatban Varsó és Bukarest jutott leginkább (persze a maga korábbi állapotához képest) előre, de Prága és Budapest sem csak helyben járt, egy picit talán előrekerültünk.
S történik ez úgy, hogy a kormányzatok az EU-pénzosztók és a hazai választók felé különböző mértékben, de fanyalognak a budapesti teljesítmények elismerésénél, támogatásánál. Lehet azt is mondani, hogy e gondolatmenetben, a rosszabbul támogatott Budapest és az országos teljesítmények között (lehet, hogy csak a nemzetközi zsűri-ítészek világában) a különbség nem csökken, hanem növekszik. A gazdag itt is, lásd Máté evangéliumát, még gazdagabb lesz.
De hát sok rangsor nem vélekedéseken, hanem a tartalmas számok összevetésén alapul. Ugyanez látható, elvben, az ország megítélésénél is. A szubjektív mérőszámok a külső politikai képből következően romlanak, de az objektívek nem, s az összbenyomás egészében még nem tragikus. Egyébként érdekes, hogy a rossz médiakép ellenére, elsősorban Budapesten, gyorsan nő a külföldi vendégszám.
Gondolom, a Gozsdu-udvarral szemben, a Király utcában az ablakunk alatt hajnali 4-5-ig részegen ordítozó nagyszámú brit a Guardian magyar elemzéseiről még nem hallott. De a széttartó Budapest- és Magyarország-kép így is figyelemre méltó. Ugyanakkor a régióban Budapest vitathatatlanul és drámaian elmaradt Bécshez képest, amely ebben a táblázatban egyébként is az egyik – az európai átlaghoz képest – legdinamikusabb nagyváros. Budapest az idei A. T. Kearney Global Cities Indexben a 46–47., holtversenyben Prágával.
A két városnak itt nincs előtörténete, az előző években potenciáljukat ehelyütt nem mérték, vagy legalábbis nem közölték. Jóval utánunk, a 60. helyen Varsó. Sokkal előttünk a világrangsorban 16. Bécs, de ők voltak már a 13. helyen is. Bécs kimagaslóan fontos globális konferencia-központ. Más nagyvárosokat Kelet-Közép-Európából nem mértek, vagy azok nem kerültek be az első 80 közé.
Elvben ezen a várostornán a pontszámok 30 százalékát az üzleti világ, 30 százalékát az emberi tőke, 15 százalékát a nemzetközi információcsere, 15 százalékát a helyi kultúra és 10 százalékát a politikai szerep teszi ki. A globális városokban az első, 2008-as méréshez képest hat év alatt a leggyorsabban a humántőke és a részvétel a nemzetközi információcserében növekedett.
Szép lenne a rangsorban legalább valahol itt megragadni. Az üzleti életben a használt mérőszámok szerint kevés függ tőlünk: az üzleti élet itt nemzetközi cégek központjainak jelenlétét, tőkepiacokat, a város „repülőtereinek és kikötőinek forgalmát” jelenti. Ezekben messziről látható drámai elmozdulást a városháza nálunk produkálni nem tud, a fontosabb nagyvállalati regionális főnökök Bécsben ülnek, és onnan csak szuperszemélyes megfontolásokból települnének át Pestre.
A bécsi és prágai repülőterek kapacitásai is sokkal nagyobbak Ferihegyhez képest, hogy az aktuális forgalomról ne is beszéljünk. Amióta a Malév kiszenvedett, Pesten alig vannak átszállók, tranzitutasok. A város nemzetközi politikai súlyát konferenciákkal, egyezményeket kidolgozó nemzetközi munkacsoportok meghívásaival, idetelepítésével is lehetne növelni. Ez sem a városháza dolga, de ameddig a nemzeti külpolitika stílusa drámaian nem változik, már az is nagy eredmény lenne, ha a helyezés e területen nem romlana.
De itt is inkább hosszabb távúak a döntések. Ha az aktuális hangulatok győznének, ebben a metszetben leginkább összeomlásra gondolhatnánk. Szerencsére, sok éven át felhalmozódott egyfajta kellemes kép Budapestről. Ezt egy-két politikai ciklus alatt elpusztítani – bár az aktuális vezetés komolyan iparkodik – azért nem lehet.
A nemzetközi információs tér bővítésében nincs igazán szerepe a budapesti várospolitikának. Van viszont valamekkora lehetőség a kulturális nyomulásra. Az operabővítésnek, a múzeumok átrendezésének, a nagy koncerttermi kapacitások karbantartásának itt biztosan lehet hatása, ha nem is sok. Nyomulni lehetne a kortárs művészet egyik meghatározó előadó és előadói piacaként.
Itt szerény új beruházásokból, ráfordításokból jelentős imázsnövelés jöhetne ki. Ehhez jelen van valamekkora művészkoncentráció és kapcsolatok, de a nemzeti és a fővárosi apparátusok az elmúlt években növekvő bizalmatlansággal érzékelték ezt a világot, és semmi jele sincs, hogy itt drámaian valami javulna. Ha valamilyen ugrás mégis végbemegy, aligha a városházi-kormányzati elitek tehetnek majd róla.
A várospolitikának legtöbb ötlete, játéktere mindenekelőtt a humántőke fejlesztésében, karbantartásában, nemzetköziesítésében lenne. Feltűnően ilyennel foglalkozik az európai élboly, és feltűnően nem ezt teszi a budapesti városháza. Erre rögtön rávágja egy obsitos fővárosi, esetleg kerületi ember, hogy az ő egész története nem erről, hanem a tömegközlekedés fenyegető összeomlásáról, a város eladósodásáról, az útminőségről, végül a városi és kerületi pozíciók felosztásáról, és persze némi telekspekulációról szól.
Persze, ahogy fogynak a könnyen beépíthető üres telkek, úgy lesz tisztább a városi elitek keze is. Ez nem pesti ügy, valamilyen hasonló mozgás az egész országban látható. E tekintetben segít a politikai bozótharc erősödése is. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az ellenfél nem néz el semmit. Hol van már a 90-es évek helyi elit szolidaritása?!
Mindebből nem lehet kimászni a budapesti olimpia utópiájával. Ha sikerülne ezt kilobbiznia a kormánynak, eltorzítaná az országot, mert itt minden elképzelhető és elképzelhetetlen pénzt sok-sok évig arra kellene fordítani, és minden más szükségszerűen sorvadna. De ami fontosabb, hogy ez műfaja szerint olyan kozmikus PR-esemény, amely után nem marad semmi.
Én nem láttam az utolsó években a világon olimpiai, nagy nemzetközi foci ünnepekre épült objektumokat, amelyek az esemény után nem halott, jövőbeli marslakórakéták leszállására váró fogadóállomásokká váltak volna. Értem, hogy mekkora magyar nemzeti identitásbicepszeket lehet egy ilyen projekttel előállítani. De érdekes ezért szétrázni, felnégyelni az országot? Egészében így nem az a kérdés, mi történjen a helyben járás helyett, hanem, hogy mire van lehetőség ezek mellett.
A városi kulturális és humánpotenciál építése azért e tekintetben talán módot adhatna azoknak a keskeny ösvényeknek a kitaposására, amelyek mentén kialakítható lenne, helyreállíthatóvá válna egy olyan városi, városrészi szolidaritás, amelyet lehet, hogy a globális rangsorok közvetlenül nem észlelnek, de elviselhetővé vagy élhetővé tehetné a városi középosztály számára is itt a világot.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
