Búcsú Zwack Pétertől (1927-2012)

Az olasz Giosue Carducci (1835-1907, 1906-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat) azt tette egy toszkán falucska, Bolgheri ciprusaival, amit száz évvel később Kosztolányi az üllői úti fákkal: megénekelte őket, és ezzel a hatalmas napernyőre emlékeztető ciprusfák és velük a lombsátruk alatt futó út végén megbújó, párszáz lakosú Bolgheri bekerült az olasz irodalomba. Ha Itáliában bárki meghallja, hogy Bolgheriben jártam, azonnal felmondja (pontosabban azon a varázsos, muzsikáló olasz nyelven felénekli) a Carducci-versből ismert „i cipressi di Bolgheri” – Bolgheri ciprusai – fordulatot.

Tudtommal egyetlen útikönyv, lett légyen bármely nyelven írva, sem tud Bolgheriről. Térképeken is nehéz megtalálni a kis falut. Bolgheri neve a világnak Modiglianót adó tengerparti Livorno és a reneszánszot szült toszkán dombok közé épült Firenze között olvasható, ha egyáltalán olvasható; persze, a legapróbb apró betűkkel szedve.

A falut körülölelő dombok szőlőtőkéi egy 1800-as években élt magyar bortermelő lábnyomait őrzik. Igaz, a nevét már nem. Pedig a híres Antinori borpince olasz borai közül az egyik nélküle nem került volna Itália legbecsesebb borai közé. Sőt, néhány évtizede új magyar lábnyomok is vezetnek Bolgheribe: Firenzében leélt tizenöt év után Bolgheriben telepedett le az augusztus közepén meghalt Zwack Péter és második családja, az angol születésű Anne (akit férje mindig vezetéknevén Marshallnak szólított, ironikus nyomatékkal a szó katonai rangján), valamint két, Firenzében született, ma már felnőtt, Budapesten élő, dolgozó gyermekük, Sándor és Izabella.

Amikor a Zwack-gyár ismét a Zwack család tulajdonába került (pontosabban: amikor Zwack Péter visszavásárolta a tőle nem éppen meg-, inkább elvett gyárát), a négytagú Zwack család Budapestre költözött.

Egy csendes budai utcában van a házuk, de ha bármelyiküknek ideje engedi, a szerteszét guruló toszkán dombok közé épített villába mennek „haza”. Ott, szokásos napi úszás-penzuma közben váratlanul érte a halál Zwack Pétert. Váratlan volt, bár túl a nyolcvanon mindenki gondol „az utolsó karcsapásra”. Ő is. Többször kijelentette, nem fél a haláltól, csak – és itt kicsit elhúzta a száját, ami nála felért egy harsány kacagással – az a fontos, hogy éljen. Szeretett élni, és szeretett mindent, amivel, a sors bőkezűen megajándékozta. Ha ugyan bőkezűnek mondható az olyan sors, amitől világháborút, holokausztot, államosítást, kényszerű emigrációt és hozzá egy-két új szakmát kapott...

Igaz, mindezek a vargabetűs utak aztán mégiscsak szépen célba értek. Zwack Péter nem is tartotta szükségesnek felemlegetni a maga mögött hagyott állomásokat.

Nyugalommal és örömmel vette, hogy a Soroksári úton ismét áll és működik a gyár, aminek igazgatói székében elsőnek édesapja ült, majd az utóbbi években, miután ő nyugalomba vonult, Sándor fia személyében a Zwackok harmadik generációja. És azt is örömmel nyugtázta, hogy Izabella lánya, ha kissé távolodva is a tömény alkohol világától, egy tokaji szőlészetből, annak borospalackjai címkéjén küldi szét a világba a Zwack nevet.

Sándornak és Izabellának szüleik kanyargós életútja három nyelvet is ajándékozott: egyforma természetességgel használják szóban, írásban az édesanyjuktól tanult angolt, a firenzei életüktől, iskoláiktól kapott olaszt, és édesapjuktól – de még inkább a Zwack-gyártól – tanult magyart. A gyár Zwack Péternek az élete volt, mondták a sírja mellett és a temetés után, a gyár udvarán adott búcsú-fogadáson felszólalók.

Ha nem is az élete, de életének nagyobb, fontosabb részét jelenti a gyár Anne Zwacknak is: férje életében egyike volt ama mindössze két – kettő! – személynek, aki ismeri azt a huszonegynéhány fűszernövényt, amelyből az immár harminc országban kapható Unicum készül. Most – hogy az augusztus első felében, nyolcvanöt éves korában váratlanul elhunyt Zwack Pétert a fiumei úti temetőben, a sírnál Izabella búcsúztatta, majd néhány órával később, a Zwack-gyár Soroksári épületének udvarán adott fogadáson Sándor – a család első hétköznapi tennivalója az lesz, hogy kinevezzék az Unicum titkos receptjének új, második tudóját. A gyász-szertartást követő fogadáson ott szaladgált a vendégek lába körül egy Murillo-angyal fejű fiúcska, Sándor portugál asszonyától született kisfia, Zwack Pedro. Ha ő a „koronaherceg”, aki majd néhány év, évtized múlva beülhet a Zwack férfiak híres székébe, eleven bizonysága lehet holnapjaink egyre inkább globalizálódó, a hagyományokat mégis kényesen őrző világának.

Zwack Péter
11. Teknős Miklós 2007.05.14. Digitális 315. sz. DVD. Zwack Péter interjú.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.