galéria megtekintése

Búcsú a minisztertől

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 05. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Öltözőt avatott a kampányfinisben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a karcagi sportpályán, mégpedig száz százalékban elkészült, azonnal használható öltözőt. Azt gondoljuk, ez méltó válasz a mindent lefitymáló ellenséges erők fanyalgásaira, miszerint a magyar kormány leginkább csak félkész objektumokat volt képes felavatni a választások előtt, a Vigadótól kezdve a Várkert Bazárig, sőt a Hősök terén pénteken átadott százötven új Volán-busz is csak április közepén kerülhet forgalomba.

A karcagi öltöző ráadásul szép és korszerű, joggal jelentette ki Dobos polgármester az avatás ünnepi pillanataiban, hogy „eleget tesz a XXI. század kihívásainak”. Mi magunk is megtekintettük az új objektumot, egész fotósorozatot mutatott be róla az Origo.hu: nagyjából ötször háromméteres helyiség, amely az e századi kihívásokra úgy felel meg, hogy a múlt századi gyakorlattal ellentétben, amikor az öltözőpadok és a fogasok külön leltári tárgyat képeztek, a mostaniak össze vannak hegesztve, úgy, hogy csak egyben lehet mozgatni őket.

Miért írunk erről ilyen részletesen? Mert szomorú idők elé nézünk: azt hallottuk, hogy ha a kormánypárt alakít megint kormányt, Fazekas miniszter akkor is repül, további szolgála taira nem tartanak igényt. Ezt őszintén sajnálnánk. Egyrészt a magyar anyaföldnek van még néhány négyszögöle, amely nem került oligarchák, családtagok és csókosok kezére, még mindig túl sok az olyan hely, ahol öntudatos gazdaként túrhatja a földjét a nyakas paraszt; nem szerencsés, ha egy ekkora horderejű vállalkozás, mint a magyar gazdák kifosztása, megáll félúton.

 

Másrészt a szellemiség. Hogy bárhová veti is a sors az embert, azzal szolgálja nemzetét, amire a képességeiből futja. Például egy öltöző- vagy bárminemű helyiség ünnepélyes átadásával. Ez nem vicc. „Fontos az – mondta Fazekas miniszter az avatáson –, hogy ha a több száz fejlesztés közül egyet átadok, azzal fel tudom hívni a figyelmet a fontosságára. Megmutatjuk azt, ami valós teljesítmény. Hitet kell adni az embereknek.”

Nem sokkal előtte Fazekas miniszter egy vadonatúj szalonnasütőnél ült szépkorú karcagiak között, hogy szalonnát sütve adjon további hitet az embereknek.Még korábban jelen volt egy Béla nevű, rekordsúlyú disznó levágásánál, a Szentannai Sámuel Gimnáziumban cséplőgépet adott át, de felbukkant tavaly a mátai ménes kihajtásánál, a barcsi borókásban, majd az egyik élelmiszer-áruházban görögdinnyéket szemlélt, hogy csak a legnagyobb horderejű miniszteri akciókat említsük. „Ezeknek van hatása, például a dinnyeeladás is nőtt húsz százalékkal” – árulta el ars poeticáját.

Nem véletlen, hogy Fazekas miniszter a kommunisták alatt még hanyatló magyar mezőgazdaságot ma már világszínvonalúnak mondja, sőt amint az a 444.hu összeállításából kiderül, a különféle beszédeiben Magyarországot hol méhészeti nagyhatalomnak, hol ásványvíz-nagyhatalomnak, édesvízi akvakultúra-nagyhatalomnak, kertészeti nagyhatalomnak, sőt kölesnagyhatalomnak nevezte; erre még Torgyán doktor sem volt képes.

Eredetileg egyébként úgy volt, hogy Fazekas miniszter a sporttelep másik öltözőjét, a vendégcsapatét is felavatja, ám abban éppen az ünnep alkalmából vendégjátékra érkezett debreceni ifisták öltöztek. Megtehette volna a miniszter, hogy hekkelésnek felfogva az esetet, a helyi erők bevonásával kipenderíti a vendégcsapatot, ám nemhiába a kompromisszumok robotosa, megelégedett egyetlen öltöző átadásával. Kár volna, ha elmenne, még annyi minden maradhatott benne.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.