Orbán Viktornak társadalmi vitát kellene kezdeményeznie a Kádár-rendszer visszaállításáról. Ha nem is lehet megtenni, vitatkozni lehet róla. Hadd érezze a nép, hogy a vezetői az ő akaratukat szeretnék követni, még ha szegények egyelőre nem is tehetik. Hiszen pont akkora igény lenne Kádárra, mint a halálbüntetésre. A különböző felmérések szerint nagyjából kétharmados többség szeretne halálbüntetést is, Kádár-rendszert is. A kettőt össze is lehet kapcsolni, hisz a halálbüntetést a Kádár-rendszerrel együtt törölték el. A jó Kádár János személyesen is jelentősen közreműködött, hogy a Nagy Imre-féle kötélrevaló brigantikat föllógassák.
Alig hunyta le a szemét népünk nagy jótevője, máris megkötötték a fölkötés ügyében a nép kezét. Tudniillik a halálbüntetés elleni európai harc legfőbb ágense a múlt század 80-as éveitől az Európa Tanács volt, mely 1989-ben előírta a csatlakozni kívánó országoknak a halálbüntetés eltörlését. Azt tehát Magyarországnak 1990. novemberi csatlakozása előtt akkor is meg kellett volna tennie, ha az Alkotmánybíróság nem foglalkozik az üggyel. Az egyetlen európai ország, amelyben a halálbüntetést még alkalmazzák, a Kádár-rendszerhez leginkább hasonló Belarusz, mely huszonkét éve kéri felvételét az Európa Tanácsba, de mindhiába. Ha tehát a nép kívánságának meg akarunk felelni, nem csupán az Unióból, de a kontinens 47 országát átfogó Európa Tanácsból is ki kell ragadni az országot. Mondhatnánk, egész Európából.
De nemcsak a Btk.-t, hanem a KSH-t is a nép meggyőződéséhez kellene igazítani. Abban a felmérésben ugyanis, melyben a nép a halálbüntetés mellett nyilatkozott, azt is kimondta a többség, hogy a súlyos bűncselekmények száma nagymértékben emelkedik, ezért kell a hóhér. A KSH adatai szerint viszont ez egyáltalán nem így van. Már régóta jóval kevesebb az emberölés, mint a halálbüntetés megszüntetése előtt. Olyan közvélemény-kutatást is ismerünk, miszerint a 90-es évek első felében jobban alakult a családok helyzete, mint az ezredforduló utáni években. A KSH meg azt mondja, hogy a 90-es évek első felében a juttatások és jövedelmek reálértéke a GDP-vel együtt hatalmasat zuhant, a 2000-es évek elején meg példátlanul gyors ütemben nőtt (meg is lett annak a népbarát kurzusnak a böjtje).
