A romokat utódjának, Theresa Maynek kell eltakarítania. Rá vár a feladat, hogy beindítsa az EU-szerződés annyiszor idézett 50. cikkelyét, bejelentse az Egyesült Királyság kilépési szándékát. A sajtó egy része II. Vasladyként aposztrofálja, a bulvár inkább az új kormányfő és tory vezető extravagáns dizájner cipőivel foglalkozik. (Tegyük hozzá, Maynek van ízlése, van stílusa.)
Belügyminiszterként az EU-ban maradás híve volt. Új pozíciójában bölcsen úgy nyilatkozott, hogy a tényeken nincs mit változtatni. Semmi értelme egy újabb referendumnak. A Brexit az, amit II. Erzsébet alattvalói június 23-án megszavaztak. Ebből a lehető legtöbbet szeretné kihozni. Sikersztori a célja, s közben az egymással acsarkodó szekértáborokat is megbékítené egymással. S kezet nyújtana, felemelné az elmúlt évtizedek veszteseit. Akik dühből, elkeseredésből, kilátástalanságból és még egy sor okból a Brexit mellett, Cameron ellen szavaztak.
Kormányfőként Maynek valójában súlyos válságot kell menedzselnie. Éveken át elhúzódó krízist, amelyben benne van az Egyesült Királyság szétesésének kockázata. A sokk ellenére a körülmények semmit sem változtak. A közhangulat ellenséges és bizalmatlan, a bulvársajtó változatlanul hergel Európa ellen. A skótok maradnának Európában. Észak-Írországban a koronához leghűségesebb unionisták is ír útlevelet kérnek, mert az EU-csillagos paszportot minden szempontból jobbnak, előnyösebbnek tartják.
|
Theresa Mayt a sajtó egy része II. Vasladyként aposztrofálja
Peter Nicholls / Reuters |
A teljes képhez tartozik, hogy a csatorna túlsó partjáról mindig gyanakodva, lenézően szemlélték a kontinens történéseit. A londoni politikai elit jelentős része úgy gondolta, mindkét világháborúért a Krauts (a fritzek, a németek) meg a Frogs (a békák, azaz a franciák) és a többi szerencsétlen nemzetállam végzetes acsarkodása a felelős. S persze a briteknek kellett közbelépniük, hogy megakadályozzák a teljes pusztulást. E felfogás persze nélkülöz minden önkritikát, de hasonlóképpen ellentmondásos, ahogy a bevándorlókra tekintenek. Az egykori gyarmatokról származókat – az angol nyelv, a kulturális és identitásbeli metszéspontok miatt – jobban elfogadják, mint a „fehér” kelet-európaiakat, akik egy teljesen más kultúrát és más identitást képeznek.
Visszatérve az elmúlt hetek brit belpolitikai fordulataihoz, nos, azok az angol humor legjobbjait, a Monty Pythont és a Waczak Szállót idézték. Persze jó adag cinizmussal nyakon öntve. Hogyan lehetne másként értékelni, hogy a belpolitikai ambíciói miatt a Brexit-tábor élére állt volt londoni főpolgármesterből, Boris Johnsonból külügyminiszter lesz? Olyan „csúcsdiplomata”, akinek viszont semmi dolga Európával, mert létrehoznak egy Brexit-minisztériumot. Az új tárcát a szintén megrögzött távozáspárti David Davis irányítja. Ellensúlyt az eddigi külügyminiszter, a Brexitet ellenző, most a pénzügyek élére vezényelt Philip Hammond hivatott képezni. May sakkozik. A legfőbb riválisát, Johnsont például úgy próbálja „semlegesíteni”, hogy kormányzati pozícióba emeli. S egy olyan színes, egyben kiszámíthatatlan egyéniséget küld a világporondra a Union Jack, a lobogó alatt, aki Hillary Clintont egy zárt intézet szadista nővéréhez hasonlította. Irodalmi képességeit pedig egy limerickben is megcsillogtatta, amelyben arról verselt öt sorban, hogyan üzekedik egy kecskével Recep Tayyip Erdogan török államfő.
A helyzet enyhén szólva kaotikus. Annyit lehet sejteni, hogy kőkemény alkudozás várható. Az Európai Uniónak is egy számára vadidegen helyzetet kell kezelnie. Az EU az elmúlt évtizedekben csak bővült, és a Brexit ellenére most is többen, például a szerbek vagy a törökök kopogtatnak az ajtón. Kilépni eddig az integrációból senki sem akart, a tagság megszüntetésére, felszámolására nincsenek kész forgatókönyvek.
Sietségre semmi ok, és érdemes lehiggadni. Mindkét oldalon. És átgondolni, hogy milyen Európának van realitása az elkövetkező években. Mert az, ami eddig volt, a föderális, ha úgy tetszik „német” Európa, biztosan nem vihető tovább. Nincs meg hozzá a konszenzus a huszonhét maradó tagállam között. A menekültválság feketén-fehéren megmutatta, hogy az integráció egyik legfontosabb építőeleme, a szolidaritás is hiányzik. Pontosabban teljesen másként értelmezik, mint tették 20-30 évvel ezelőtt. S Kelet-Közép-Európa viszonya is jelentősen átalakul(t) a térséget hagyományosan pátyolgató, gazdasági háttérországnak is tekintő Németországgal. A régió nyíltan szembemegy Berlinnel, benne a CDU-val, pedig köztudott: Európában Németország ellenében semmit sem lehet keresztülvinni.
A józanság azért is felettébb szükséges, hogy a Brexit ne terjedjen tovább. Október 2-án – a magyar kvótareferendummal egy napon – Ausztriában megismétlik az államfőválasztás második fordulóját. A kampányban biztosan megjelenik az Öxit, Ausztria esetleges távozása. Jövőre az EU motorját képező két kulcsfontosságú tagállamban, Franciaországban és Németországban rendeznek sorsdöntő választásokat. Marine Le Pennek, a Nemzeti Front vezérének a Brexit éppen olyan jól jön, mint a keresztény pártoktól (CDU/CSU) jobbra tartósan gyökeret vert, a 16 tartományi parlament felébe már bejutott euroszkeptikus pártnak, Alternatíva Németországnak (AfD(.
May eddigi megnyilvánulásaiból az látszik, hogy valamiféle Brexit lightot akar. Úgy kilépni, hogy utána mégis minél több szállal kapcsolódik az Európai Unióhoz. Bármilyen modellt alakítanak is ki, London nem szemezgethet kénye-kedve szerint. A négy alapszabadság, az áruk, a tőke, a szolgáltatások és az emberek mozgásának szabadságát változatlanul biztosítania kell.
Amikor 1975-ben a britek csatlakoztak, az egyik legfőbb szempontjuk az volt, hogy szemmagasságban legyenek a harminc évvel korábban legyőzött, de azóta rohamtempóban fejlődő Német Szövetségi Köztársasággal. Az EU-t olyan terepnek, szó szerint közös piacnak tekintették, ahol szintén ellenőrzés alatt tarthatják a németeket. A hidegháború vége, a német újraegyesítés ezt a rendszert felülírta. A Brexit nyomán egyetlen kontrollgomb marad. A NATO.
Mostantól az atlanti szövetség a klasszikus kóla. A lightnak persze egészen más az íze. Még nem tudni, hogy pontosan milyen, de mindenkinek innia kell belőle.
