galéria megtekintése

Bősi üzenet

Rövid időn belül másodszor üzent térségünkbe a migránsválsággal kapcsolatban az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. Ban Ki Mun nemrég a magyar rendőrök aránytalan fellépését bírálta. Azóta már szlovén kollégáik is utánozták őket, akik szintén könnygázt és gumibotot alkalmaztak. Ők sem az embert, a nekikeseredett menekültet, hanem azt a tömeget látták maguk előtt, amelyet mindenáron móresre kell tanítani. Ezt az elvakult magatartást bírálta a koreai diplomata. Aki szlovákiai látogatása során e hét elején Pozsonyban és a bősi menekülttáborban éppen az emberségre apellált. Elismerését fejezte ki, egyszersmind bátorította is mindazokat a közép-európai közéleti személyiségeket és polgárokat, akik nem minden menekültben hajlandók terroristát, rablót, liliomtiprót látni, s nem dőlnek be a populista politikusok riogatásainak, amelyek pedig olykor elképesztő méreteket öltenek.

Milos Zeman államfő például legutóbb már azt vizionálta, hogy Csehországban belátható időn belül az iszlám saría szerinti törvénykezést vezethetik be. Pozsonyi kebelbarátja, Robert Fico ugyancsak a hazájára leselkedő migránsveszélyről papol, miközben Szlovákia jelenleg még csak nem is tranzitország, menekültek idáig csak véletlenül vagy embercsempészek révén tűntek fel ezen a vidéken. Mégis a polgárok nagy többségében még mindig lappangó előítéleteket szítja és az egyre súlyosabb migránsválság miatt érzett természetes aggodalmaikat igyekszik még inkább felerősíteni. Pedig a szűnni nem akaró menekültáradat, a németországi és a csalagúti erőszakcselekmények amúgy is növelik a félelmeiket.

Nem véletlen, hogy a főtitkár hangsúlyosan emelte ki Andrej Kiska államfőnek a miniszterelnökével homlokegyenes ellenkező, migránsokkal szembeni empatikus megnyilvánulásait, minden adódó alkalomkor. Akár jelképesnek is tekinthető a diplomata bősi látogatása. Ugyanis néhány héttel ezelőtt főleg szlovákiai és magyarországi személyek a legnagyobb egyetértésben verték félre a retorikai harangokat, rémképeket festettek arról, micsoda veszélyekkel jár majd, ha a dél-szlovákiai nagyközség felújított menekülttáborába ideiglenesen ötszáz, Ausztriából érkezett migránst fogadnak be, akik majd szétzúzzák és szétlopkodják a települést, akár a vízerőművet is felrobbanthatják. Még a szlovákiai szélsőjobb vezetői és a hatvannégy vármegyések is ezt szajkózták, nagy hirtelen összeborulva, miután közös ellenséget találtak. A bősi mindennapok azonban egyelőre alaposan rájuk cáfolnak: ugyanis idáig semmilyen incidensre sem került sor, a helybeliek félelme pedig oszladozóban.

 

Még inkább így lenne, ha szót is értenének a szíriai migránsokkal, de angolul kevesen tudnak. Erről a helyszínről még hitelesebben hangzott Ban Ki Mun morális felszólítása, aki arra kérte a térség döntéshozóit, hogy segítsék azokat, akik a háború elől menekülve, puszta életüket mentve hagyták el otthonaikat. Jogos nemzeti önvédelem örve alatt ne nacionalista lózungokkal próbálkozzanak emberi tragédiákból belpolitikai tőkét kovácsolni.

Elszomorító példák sokaságát említhette volna térségünkből, ha a tisztsége engedné, hiszen tájainkon újra egymásnak ugranak a szomszédos államok vezető politikusai, egymás kárára igyekeznek szabadulni a migránsoktól. Még a visegrádi három ország vezetői is alighanem főleg azért küldtek csekély számú rendőrt, illetve katonát negyedik szövetségesük, Magyarország déli határaira, hogy közösen leplezzék a menekültek befogadását elutasító magatartásukat. Valós uniós szolidaritás helyett sokkal inkább Orbán Viktor Brüsszelben elhangzott receptje szerint „német problémaként” igyekeznek beállítani földrészünk egyre súlyosabb válságát, holott hovatovább még a gazdag, befogadó, a határait továbbra sem lezáró Németország önmaga aligha lesz képes letelepíteni immár csaknem egymilliónyi embersereget, amely szerinte rövidesen a négyszeresére nőhet.

A szlovák és az osztrák kormány a migránsügyben tanúsított szoros együttműködését mások figyelmébe is ajánlva, drámai hangon szólította fel a közép-európai politikusokat tényleges szolidaritásra, az uniós vezetőket pedig az eddiginél sokkal hatékonyabb cselekvésre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.