Nem boldogságkutatást végzett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemrég megjelent Magyarország 2014 című kiadványában, de az életminőségből eredő szubjektív érzés elemzésekor használja ezt a kifejezést is. A boldogságban szerintük közrejátszik a konkrét családi helyzet, az életkor (a fiatalok általában boldogabbak, mint az egzisztenciálisan bizonytalan, vagy már beteges, magányos öregek), a nemek szerint nincs markáns különbség, ezzel szemben az iskolai végzettség, illetve az annak következtében kitárulkozó vagy hiányában bezáruló lehetőségek az elégedettséget meghatározó mértékben befolyásolják.
Nem vitatható – ezt erősíti meg a kutatás is –, hogy a magasabb végzettség „kedvezőbb életminőségi percepciót eredményez”. A legalacsonyabb iskolai bizonyítvánnyal rendelkezők esetében – olvasható a tanulmányban – a boldogok aránya 47, míg a felsőfokú végzettséget szerzők körében tavaly 71 százalék volt. (Tavalyelőtt mindkét arányszám némileg kisebb, de nem szignifikánsan eltérő értéket mutatott.)
Nem meglepő, hogy „a legszegényebbek körében lényegesen kisebb, míg a legmagasabb jövedelműek között nagyobb volt azok aránya, akik általában boldognak érzik magukat. Érdekes viszont, hogy a két szélső jövedelmi ötöd kivételével nem állapítható meg összefüggés a jövedelem és a boldog lelkiállapot gyakorisága között.”
