galéria megtekintése

Bol-dogság, gyere haza!

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 13. számában
jelent meg.


Murányi András
Népszabadság

Nyilván megvan az a részlet az Annie Hallból, amelyben a mozipénztár előtt sorban álló egyetemi tanár éppen Felliniről, az ő struktúrájából hiányzó kohézióról és Marshall McLuhanről elmélkedik, hogy aztán a szélütés szélén álló Woody Allen (Alvy Singer) kipattanjon a sorból, előhúzza a reklámtábla mögött ácsorgó Mr. McLuhant, s így összegezzen, miután az irodalomkritikus szépen feltörölte a padlót a meglepett Fellini-műelemzővel: „Istenem, ha minden ilyen flottul menne!”

Speciel van néhány tippem, aktuálisan mi mehetne hasonlóan flottul, ugyanakkor legalábbis tanulságosnak mondható, hogy az utóbbi napokban – hónapokban, években – mely témákra lehetne ráhúzni a nagy hátraarcot. Szűkebb időkeretek között itt van éppen Sándor Mária fölöttébb tanulságos, ugyanakkor példás gyorsasággal elvarrt története, de – nézve a gigamennyiségű kommentárt – mind nagyobb szeletet hasít ki magának az a sztori, amelynek csattanójaként mintegy közmegegyezéssel sikerült kiiktatni a 2017-es hazai vizes világbajnokság kabalafiguráját, nevezett Bol-Dogot. S most mondanám, hogy boldog lehet az az ország, amelynek egy – Magyarországon még sosem rendezett – világesemény kabalafigurája az egyik legnagyobb gondja, de a világért sem szeretném bagatellizálni a történteket.

Noha azt nem tudom, szerencsés-e mindig a klasszikusan bevált elemekhez ragaszkodni – lásd még: ha magyar rendezvény, akkor kizárólag puli, pálinka, csikós háromszögben kell értelmezni a kiegészítő kellékeket, holott van nekünk szilvaorrú keszegünk, mákos gubánk és Rubik-kockánk is –, abban feltétlenül megállapodhatok magammal, hogy hibát korrigálni sosem késő. Jó, ez a szegény, immár kimúlt Bol-Dogra fókuszáló történetfolyam Kálmán Olga és Gyárfás Tamás helyenként vígjátéki elemeket felvonultató, ATV-beli performansza nyomán kapott az indokoltnál nagyobb nyomatékot, mindazonáltal az események konklúziója mégiscsak túlmutat önmagán. Kellő idealizmussal rögzítem: milyen szép lenne, ha nagyobb és tényleges ellenállásba ütköző (köz-) ügyeket ilyen – tréfás alakításokat persze nélkülöző – határozottsággal blokkolnának az illetékes agymenők, s nem csupán néhányra lehetne rábökni, hogy (egyszerűsítés következik) itt egy internetadó, ott egy Sándor Mária.

 

Agymenésbe ojtott tragikomédia – akármelyik oldalt és/vagy csoportosulást nézzük is – az elmúlt évtizedekben, években akad éppenséggel bőven, de e dolgozat végén a világért sem szeretnék eljutni a filmszatírakirály Frank Drebin felügyelőig (vö.: Csupasz pisztoly), aki csak olyan világot szeretne maga körül látni, amelynek keretei között lehet friss tejet kapni a sarki boltban, este hét után is.

Hogy a visszavonható intézkedéseknél maradjunk: azért jó lenne vasárnap is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.