Nincs ingyenebéd. Evidenciaként mondják. Pedig dehogy nincs. A XIX. században elterjedt üzleti fogásként ingyen főtt étellel kötötték magukhoz az ivók a vendégeket. Ha éppen mégsem, a fair play szabályai szerint kiírták, hogy nincs ingyenebéd. Mert ha haszon várható tőle, ingyen is van minden. Karácsonykor is elérzékenyülünk magunktól, mert szórjuk az ajándékot, mint a csillagport. Jézus erre azt üzeni: Ha szeretitek azokat, akik titeket szeretnek, milyen rendkívüli dolgot cselekedtek? És ha csak azoknak adtok kölcsön, akik vissza tudják fizetni, milyen rendkívüli dolgot tesztek?
Első lépésként persze ez sem kevés. Ha igazi. De a napkeleti bölcsek is csak január 6-án érkeztek az ajándékokkal, nem a születés napjára. Ezen az alapon még van két hetünk, hogy fürkésszük, kinek van ránk szüksége. Innen léphetünk tovább. Karácsonykor kipróbáljuk, lehetnénk-e olyanok, amilyenek lenni szeretnénk. Ha jól sikerül, miért ne folytatnánk?
Másfél millió fenyőt vágnak ki nálunk karácsonyonként, ezzel az erdővel a hátunk mögött persze könnyebb. Mosolygunk, mint a csecsemők, ok nélkül, az örökkévalóság ígéretével. És később? Miért lenne ezzel vége, legalább a mosoly maradhat. Mindenki anynyit ér, amennyi ajándékot kap – ez a korszerű üzenet? Módosítsuk: annyit, amennyit ad.
