galéria megtekintése

Bojkottot? Azt. De.

16 komment

Révész Sándor

Az Országgyűlést sok okból indokolt bojkottálni. Egy okból nem indokolt. Ok van elég, de egy ok nem elég. Mert könnyen elfogy.

Ha a hatalom a parlamentáris demokrácia totális leépítésére törekszik, akkor két dolgot kell tenni. Egy: minden még rendelkezésre álló eszközt nagyon megbecsülni és, amennyire csak lehet, kihasználni. Kettő: minél erősebb jelzéseket adni a belvilágnak és a külvilágnak arról, hogy mi történik. Ez utóbbira jó módszer a bojkott, ha olyan eszközt érint, ami már amúgy sem jó semmire.

Lapunkban immár hatodik éve halmozzuk napról napra a példákat arra, hogy a 2010 óta működő főhatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy a parlamentáris demokrácia elemei közül minél kevesebb és minél kevésbé működjön. A független hatalmi ágak, az önálló ellenőrző intézmények, a pártatlan közmédia, az emberi jogok törvényi és intézményi garanciái, az ellenzéknek széles körű jogokat és részvételi lehetőséget biztosító parlament, a tiszta és közmegegyezéses szabályok szerint tartott választások, a jogállamiság elveit tiszteletben tartó, átlátható törvényalkotás, az alkotmánybíráskodás, a hatalmi befolyástól mentes igazságszolgáltatás, az állami intézményrendszer, a közigazgatás nyitott és átlátható működése stb., stb.

 

A főhatalom nagyon következetesen megtesz mindent ezen elemek kiiktatása és eltorzítása érde­kében, amit megtehet anélkül, hogy Európa-kompatibilitása látszatának fönntartásához és az uniós pénzekhez fűződő érdekei sérülnének. Orbán és tábora semmilyen jelét nem adja, hogy a parlamentáris demokráciának önértéket tulajdonítana, ellenben annál többször temetik el azt a nyugatos rendszert, amely a parlamentáris demokráciára épül.

A leépítési folyamat minőségileg új szakasza kezdődött el azzal, hogy a törvényes politikai aktivitás elemi jogától nyers, közvetlen és bármikor bárki ellen újra bevethető fizikai erőszakkal fosztották meg polgártársainkat. Van tehát ok arra, hogy a fent említett két dolgot a demokraták másképp tegyék, mint eddig tették.

Erre nagyon is megfelelne az Országgyűlés bojkottja a kétharmados szavazások kivételével. A kétharmados többséget igénylő lépések megakadályozása rendelkezésre álló fontos eszköz, amiről nem szabad lemondani. A lerohasztott Ország­gyűlést másra használni viszont már nem lehet. Az Országgyűlés bojkottja nagyon erős jelzés, amit nem hagyhatnak figyelmen kívül a magyarországi demokráciapusztítást fedező, hipokrita nyugat-európai néppárti politikusok sem. Egy ilyen általános bojkottot és annak időzítését bőséges példatárral lehet igazolni.

De az az alkalmi bojkott, amit most a DK meghirdetett egy adott (ez esetben a népszavazási) törvény módosításának kierőszakolására – hát ez nem valami jó ötlet. Tudniillik a föltételt teljesíteni lehet, ráadásul úgy, mintha nem a bojkott miatt teljesülne, hiszen ilyesféle törvénymódosítást már Orbán is javasolt. Az OVB „Fidesszel cinkos" tagjainak lemondását pedig nem lehet a bojkottált Országgyűlésen számon kérni. Így a bojkott különösebb politikai haszon nélkül elhalna, és egy fontos eszköz a továbbiakra nézve (is) elveszne.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.