Tudjuk jól: a magyarok jelentős részét a bevándorlásnál sokkal jobban foglalkoztatja a kivándorlás. A kérdőívre igen kevesen válaszoltak. Tudjuk azt is, milyen képtelen aljasság, hogy a hozzánk menekülő üldözöttek itt is üldözötté váljanak. A miniszterelnököt szíven ütötte, amikor az Afrikából Európába menekülőket azokhoz hasonlították, akik a forradalom leverése után itthonról menekültek el. Vajon miért?
Mennyiben más az életveszély szempontjából faji, vallási üldöztetés, törzsi háború vagy a szovjet tankok és a megtorlás elől menekülni?
Esterházy Péter írja Egy kékharisnya följegyzéseiből egyik mozaikjában: „...valaki mesélte, hogy a nála lakó menekült családból az asszony mutatott neki egy pelenkát, egy teljesen normálisnak látszó pelenkát, ő nem is vett elsőre észre semmit, legföljebb egy kis, jelentéktelen lyukat, mi ez?, »golyó ütötte át«. Lehetne úgy is, hogy ezt a pelenkát látja mindig, mindenki a szeme előtt, akinek hivatala, hogy tisztességes eljárást folytasson le.” Lehetne, de még sose voltunk olyan messze ettől az elmúlt 25 évben, mint most.
Ez a kampány annál is visszataszítóbb, mert ez az egész kérdéskör nem eminens problémája ma az országnak. Az a mindent átszövő korrupció, az egészségügy krízise, a fokozódó szegénység, fiataljaink tömeges elvándorlása, a növekvő demokráciadeficit. Ezek kitakarására találták meg a szerencsétlen menekülteket Orbán think-tankjében.
Orbán hosszú ideje dolgozik azon, hogy a társadalomban tartósítsa a kádári modell vonzerejét. A mindent elintéző állam eszményét, a gondoskodó, életutunkat kijelölő, központosító államét, amely letöri az öngondoskodást (például elzabrálja a felelős állampolgárok nyugdíjvagyonát), felszámolja az autonómiákat és független intézményeket. A mindent elintéző állam persze legtöbbször nem intéz el semmit, Orbánéknak nincs erre se képességük, se módjuk, de mintát adnak a szabad piactól és a nyugatosodástól való eltávolodásra, a haveri kapitalizmussal színesített államszocializmus fenntartására.
Amikor a minap Orbán kijelentette, hogy az erő helyett a figyelem korszaka jött el, megint csak Kádárt követi: a felpuhuló diktatúrában az állam figyel rád és megoldja a „keményen dolgozó kisemberek” ügyeit. Ahelyett, hogy – jogbiztonságot teremtve – hagyná őket élni. Sokáig fogunk még ettől a visszaerősített kádári mintától szenvedni, és jóval nehezebb lesz emiatt leküzdeni a versenyhátrányunkat a többi posztszocialista országgal szemben (is), ha majd egyszer újra normális állapotok lesznek Magyarországon.
A mintaadás legdurvább, legaljasabb formája: az elesettekkel szembeni gyűlölet és agresszió felkorbácsolása. Legkisebb gyermekem most megy iskolába. Óvodáskorban ismert jelenség, hogy ha a gyermek dühös akár magára, akár másra, rugdos egy széklábat, asztalt vagy ordibál. De ha a négy-öt éves gyermek dühében a kisebbet rúgja vagy bogarakat tapos agyon, akkor megbeszéljük vele, hogy ez így mégsem jó, ő sem gondolhatja komolyan, hogy az eltaposott suszterbogarak tehetnek arról, hogy nem sikerült összerakni a legót. A gyerekek elsöprő többsége megérti ezt.
A kormány pedig arra biztat, hogy
rúgj bele valakibe, az majd könnyít a lelkeden. Keress ellenséget és gyűlölj!
Ez a rettenetes métely mindenkit kihívás elé állít, hogy megőrizze józan eszét, de különösen nehéz helyzetbe hozza a pedagógusokat. Miképp meséljen hitelesen toleranciáról, empátiáról, elfogadásról úgy, ha közben a gyerekek xenofób plakátokkal, a családi ebédlőasztalon pedig gyűlöletkeltő kérdőívvel találkoznak?
Miközben olyan menekültekről tanít, mint Einstein vagy Teller Ede, miképp magyarázza el, hogy a korszellem „kórszellem”? S miként tegye ezt egy hatalmi ellenőrzés alá vont iskolában? Mit mondjanak arról a korról, amikor „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”? Vagy mit mondjanak a mostani kivándorlásról? Embertelen, cseppet sem polgári és cseppet sem keresztényi a kormány kampánya. Viszont sokat tesz a társadalom elhülyítéséért, tovább fokozza az idegengyűlöletet, s igyekszik normává tenni a kiszolgáltatottakkal szembeni részvétlenséget.
Hosszú terápiás munka lesz kikecmeregni abból a cinikus, erőltetett ütemű lélekrombolásból, amit most Orbánék művelnek.
