galéria megtekintése

Biden gratulál

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 29. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Orbán úr, szívből gratulálunk: önök éppen másfél évtizede tagjai a NATO-nak. Ha pontosak az információim, soha semmi nem kapott annyi igen szavazatot a magyar köztársaság történetében a választóktól, mint az észak-atlanti katonai szövetséghez történő csatlakozás. Ez volt az igazi fülkeforradalom, mondhatnám. Az önök NATO-tagsága igazi kelet-európai sikertörténet egyetemes tanulságokkal. Magyarországon az EU egyik legkisebb védelmi költségvetéséhez az egyik legszembetűnőbb korrupciós index társul, ami önmagában is szép teljesítmény.

Itt van rögtön a Gripenek beszerzése, ami nemcsak azért jelent fájó tüskét a kapcsolatunkban, mert végül nem amerikai gépeket választottak, hanem főleg azért, mert az ország védelmi képességeinek megerősítését hosszú időre elnapolták ennek a nem igazán indokolt, a parlamentjük által előzőleg leszavazott presztízsberuházásnak a kedvéért. Azért ha egyszer majd nem leszünk annyira jóban, mint most, talán majd publikálunk róla valamit a WikiLeaksen.

Gratulálunk továbbá ahhoz az állhatatos küzdelemhez, amelyet az orosz energiafüggőség felszámolásáért vívnak, és amelyben Európa mindig számíthat az ön eltökélt, elvszerű támogatására. Mennyi is az oroszok részesedése most a magyar gáz- és olajimportból? Nyolcvan százalék? Bravó. És jól sejtem, hogy ezt a kiemelkedően magas arányt egy új atomerőmű építésével akarják csökkenteni? Kiváló ötlet. Orosz atomerőmű orosz hitelből? Fantasztikus. Kizárt dolog, hogy ezt a jól végiggondolt konstrukciót az Oroszország elleni szankciók érintenék. Ráadásul én magam is számos olyan országot ismerek, amelyiknek a Roszatom olcsón felépített néhány reaktort azért, hogy a Gazprom majd kevesebb gázt tudjon ott eladni, és azt is minél olcsóbban. Itt van például... ööö... mindegy, az elgondolás mindenképpen briliáns.

 

De hagyjuk a világpolitikát. Hallom, stadion épült odahaza a kiskertben négymilliárdért. Bámulatos. Tudja, Orbán úr, mi tényleg számos banánköztársaságot szponzorálunk szerte a nagyvilágban, de ilyesmit még mi sem láttunk. És mondja, jól megy önöknek a labdarúgás? Vagy nem annyira? Nagy pénz, kis foci?

Most kapom az SMS-t valami Kumin F.-től, hogy önöknél három hete választások voltak, és ön egészen példátlanul hatalmas győzelmet aratott: a szavazati joggal rendelkezők 24 százalékának és a szavazók 44 százalékának támogatásával megszerezte a mandátumok kétharmadát. Korrekt.

Azt is írja ez a Kumin (Kicsoda ő egyébként? Kormányzati sajtólevelező? Le vagyok nyűgözve.), hogy még nem osztoztunk önökkel az örömben. Hallatlan. Személyesen fogok intézkedni, hogy a legközelebbi Obama–Orbán-találkozót mindenképpen ezzel kezdjük. Majd írok, ha aktuális lesz. Az Egyesült Államokon sok mindent számon lehet kérni, de a következetlenséget aligha: mi mindig megbecsüljük Amerika barátait, a barátok ellenségei pedig ugyanazt kapják tőlünk, mint az ellenség barátai. Hogy mit akartam ezzel mondani? Csak tessék figyelni a postaládát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.