galéria megtekintése

Bezzeg Csehország

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 26. számában
jelent meg.


Szilvássy József, Pozsony
Népszabadság

Prágában nem árasztották el még a közmédiumokat sem öntömjénező kormányhirdetések az Eurostat legfrissebb jelentését követően, amely igen kedvező képet fest Csehország szociális helyzetéről. A kabinet még azzal sem próbálkozott, hogy kizárólag saját érdemeinek tulajdonítsa az eredményeket.

Jól tette, mert ezek két, sok évtizedes pillérre épülnek. Az egyik történelmi eredetű, amelynek jótékony hatását bizonyos mértékig önakaratukon kívül az első Csehszlovák Köztársaságba került magyar kisebbségiek is érezhették. Akik aztán az 1938-as visszacsatolással járó természetes eufória csitulása után egyre hangosabban követelték, hogy „minden drága, vissza Prága”. A másik pillér az ország demokratikus hagyománya.

Ennek a fundamentumnak a szilárdságát fékek és ellensúlyok őrzik, elsősorban az ellenzéki pártok célirányos magatartása, civil szervezetek kurázsija révén. Aligha feledte egyetlen pártvezető is, hogy másfél évtizede százezren cáfolták meg azt a rosszmájú mendemondát, miszerint a knédli sosem robban, mert fagyban-hóban heteken át tüntettek a Vencel téren azok ellen, akik a cseh köztévére akartak rátenyerelni.

 

A választási rendszer módosítását pedig Václav Klaus és több nagy párt is sok éven át saját érdekét alig palástolva szorgalmazta, azonban széles körű konszenzus nélkül egyikük sem próbálkozott ideiglenes erőfölényével visszaélve keresztülhajszolni az akaratát. Bő két éve Petr Necas pártjának korrupciós, valamint saját magánéleti botránya miatt nem magyarázkodott, még csak másokra sem mutogatott, hanem távozott a kormányfői és pártelnöki posztról. Tavaly a cseh alkotmánybíróság megsemmisítette a jobbközép kabinetjének azt a döntését, amely kétszintű, alap- és fizetős egészségügyi ellátást vezetett be. Az indoklás szerint minden polgár alkotmányos joga az azonos szintű szolgáltatás, nem lehet anyagi helyzetük alapján osztályozni őket.

Sokan háborognak Andrej Babis milliárdos üzletember közéleti szerepvállalása, főleg a gazdasági tárca megkaparintása, összevásárolt hatalmas médiabirodalma miatt, amely veszélyezteti a sajtószabadságot. Egyelőre csupán jellegzetes cseh humorral kezelik ezt a különös helyzetet, s nagyokat derülnek azon, milyen jelzőket és vádakat vágnak egymás fejéhez ádáz politikai ellenségével, Miroslav Kalousek expénzügyminiszterrel.

Svejk egyik aranymondása szerint az a kormány bukásra van ítélve, amelyik a sör árát megemeli. Ezt itt értik a kormányok. Az évtizedes eredményeket egyikük sem herdálja el. Beszédes visszaigazolást jelentenek a legújabb reprezentatív felmérések is, melyek szerint a lakosság 45 százaléka jónak és csak 17 százaléka tartja inkább rossznak családja életszínvonalát. Mindössze három százalékuk minősítette kilátástalannak a helyzetét. Ez pedig Európa legjobb szubjektív eredménye, és éppen megegyezik mindazzal, amit a felmérések mutatnak: a társadalmi átlaghoz mérten Csehországban a legkevesebb a szegény.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.