galéria megtekintése

Betartás

27 komment

A szerk.

A kormányban egyesek azt tervezik – jutott el az információ lapunkhoz –, hogy különadót vetnek ki a vasárnap déli 12 óra után nyitva tartó, 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltokra. A hír egy normális országban értelmezhetetlen volna. Hogyan lehet egy adott héten 168 órából mindössze 12-ben büntetni egy tevékenységet, de azt is csak abban az esetben, ha a vállalkozás helyisége egy bizonyos méretnél nagyobb?!

Mi mégis elhisszük, hogy az Orbán-kormányban erre készülnek, mert a terv tükrözi azt, amit a hatalom gyakorlóiról megtanultunk. Politikájuk hajtóereje a dac, eszközük a jogászkodás, céljuk pedig a gazdasági holdudvar előnybe hozása. Az általunk megismert terv mindhárom feltételnek megfelel. A kormány számára érzékeny vereség volt a vasárnapi zárva tartás kényszerű visszavonása.

Megtette, mert Orbán hideg fejjel úgy értékelt, így elkerülhető egy nagyobb pofon, vagyis az ügyben rendezett népszavazás elbukása. De a kudarcot le akarja verni az érintetteken: elsősorban a multinacionális kereskedelmi láncokon. A módszer pedig egy olyan adó lehet, amely éppen az ő kedvüket veszi el a vasárnapi nyitva tartástól. Próbálják csak kigazdálkodni a profitot délelőtt, ha pedig nem zárnak be harangzúgásra, jön a büntetőadó. Mindez a hazai élelmiszerláncok üzemeltetőinek lehet jó: legalább a hét egyik napján megszabadítja őket a konkurenciától.

 

A terv azonban feladja a leckét a Habony-műveknek: hogyan kommunikálják az ötletet? A templomra nehéz hivatkozni, hiszen épp a délelőtti mise alatt lehetne intézni a bevásárlást. A munkaerő családi pihenésének garantálása sem kezdődhet épp 400 négyzetméter felett. De nem kételkedünk, ha Orbán kiadja a menetparancsot, lesz erre is magyarázat, még ha egy kisvárosnyi migránst is kell vizionálni hozzá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.