galéria megtekintése

Beszélő szobor

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 29. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Beszélő Wass Albert-szobrot állítanak fel Egerben Habis polgármester előterjesztésére, jelenti a helyi Egri Szín című portál. Ha valaki másfél méterre megközelíti a szobrot, akkor az megszólal, és azt kérdi az illetőtől, hogy „Melyik versemet szeretné hallani?”.

Mire az illető a szoborba épített számítógépen kiválasztja a számára kedves Wass Albert-verset, amit aztán a szobor elszaval, persze – és ezt a költő rajongóinak kedvéért jegyezzük meg – konkrétan nem a szobor szaval, hanem a benne elrejtett tudományos szerkezet, pontosabban, akik rámondták a verset. Megfigyelhető, hogy amióta az egri városvezetésnek sikerült eltávolíttatnia a Dobó térről a híres Végvári vitézek lovasszobor-csoportot, s immár nem nyomasztja az ablakon kitekintő képviselőket a lovak feléjük forduló segge, Habis polgármesterrel az élen felszabadulttá váltak, szárnyal a képzeletük, maximálisan kidomborodott innovatív énjük.

Még nem hallgatható – csak látványterv
Még nem hallgatható – csak látványterv

A beszélő szobor például az első időkben még csak pár verset tud majd, ám minthogy az évenkénti Wass Albert-szavalóversenyeket ezután már az előtte kialakított és Nagy-Magyarország határait kirajzoló burkolaton rendezik meg, a repertoár hamar kiszélesedik, a produkciók pedig az idők végezetéig visszahallgathatók lesznek.

 

Észre kell vennünk, hogy a beszélő szobrokban igazi nemzetformáló értékek rejteznek.Most nem csupán a rendészeti vonatkozásokra gondolunk, nevezetesen, hogy ha egy szobornak a leírás szerint „vandálbiztos színes monitorja van”, és komplett verseket tud elszavalni, akkor vandáltámadás esetén nyilván olyat is képes mondani, hogy „Jó napot kívánok, anyádat fesd be kékre!”, hanem ennél távlatosabb perspektívára. Ha van beszélő Wass Albert, akkor nyilván lesz beszélő Tormay Cécile meg beszélő Nyirő József is, és akkor még nem számoltunk tágabb körökkel. Példának okáért rengeteg kiváló államférfiúnkkal, Horthytól kezdve Szálasiig; utóbbi mindjárt a keresztlevelüket is elkérhetné a járókelőktől, sőt le is szállhatna a talapzatról, hogy a lehetséges trendeket illetően barátságosan elbeszélgessen az emberekkel a magyar jövőről.

Mindebből arra következtetne az ember, hogy a beszélő szobor a Dobó teret ékesíti majd, ahol a tömegigényből kifolyólag akár egész nap szólhatnának a Wass Albert-versek. Ez kedvezően hatna a városházi tisztségviselők munkájára is, hiszen közismert tény, hogy a közszolgáknak, de különösen a nép választott képviselőinek, a jól ismert „A kő marad” felkiáltásra azonnal megindul az endorfintermelésük, boldogság költözik a szívükbe, ami átragad a lakosságra is, és mindenkinek megnő a jóllétérzete.

De nem. A szobrot az előterjesztés szerint a csöndes és családias, fenyőkkel övezett Farkasvölgyi utcában helyezik el, „amelynek végét egy gázfogadó állomás telke zárja le, rajta épülettel”. Most lesz jó ott őrnek lenni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.