Otthon főleg jiddisül beszéltek, de Elie Wiesel családja egészen addig magyar zsidónak tartotta magát, amíg egy magyar hadnagy a szemétbe nem dobta magyar papírjaikat. Kicsit románul és németül is tudtak, de magyarul sokkal jobban. Ám Elie Wiesel tizenhat éves kora után már nem beszélt magyarul. Nem volt kivel, s különben is, a koncentrációs táborból szabadulva Franciaországba, majd Amerikába került. Amikor hosszú hallgatását megtörve tizenhárom éve végül interjút adott egy magyar újságnak, a Népszabadság washingtoni tudósítójával is angolul beszélt. Bár, ahogy szülővárosát, „Szigetet" emlegette, a kiejtése szebb volt, mint akárhány hazai tévébemondóé.
Magyarország is magyarnak tartja, most is ott van a washingtoni magyar nagykövetség híres honfitársainkat felsoroló büszkeséglistáján. Valahogy felkerült, leszedni meg kínos lett volna. Kellemetlen magyar volt. Nem tudott megbocsátani azoknak a magyaroknak, akik segítettek kiirtani a családját, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a németek minél több zsidót ölhessenek meg. Azoknak sem tudott megbocsátani, akik szerint mindez feledhető epizód. Például Kövér Lászlónak, aki a nyilasok mellett végig kitartó Nyirő József újratemetése kedvéért négy éve elzarándokolt Erdélybe. Wiesel ezt felháborítónak nevezte és tiltakozásul visszaadta a 2004-ben, még a szocialista–szabad demokrata magyar kormánytól kapott érdemrendet.
Most, hogy meghalt, Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, aki még mindig az Országgyűlés elnöke, a száját összeszorítva hallgat. Addig jó a Nobel-díjas, amíg büszkélkedni lehet vele, de ha ellenvéleménye van és ezt ki is meri mondani, eme „méltóságok" úgy tesznek, mintha soha nem is létezett volna. De hiszen mit is mondhatnának? Híveik egy része úgy értelmezné szavaikat, hogy titkos háttérhatalom kényszerítette őket „egy zsidó" méltatására, mások a mégoly őszinte gesztusban is újabb cinikus pálfordulást fedeznének fel. Az említett urak ilyen helyzetbe manőverezték magukat, lelkük rajta.
A kormány időnként megpróbál tenni valamit azért, hogy ne tartsák antiszemitának. Aztán egy-egy szoborral, elszólással, „emlékezetpolitikai" öngóllal, a szélsőjobbnak szóló gesztussal mindezt semmissé teszi. Végül is minek tartsák őket, ha ők sem tudják, mit gondolnak?
