galéria megtekintése

Bélszín képviselő módra

1 komment


Doros Judit

A bélszín. Az kellett volna neki. Meg a hátszín. Mondta is, hogy felőle a falusiak elvihetik a bordát, a tüdőt meg a csontos részeket, de ő kicsapja az asztalra a pénzt, nem ígérgeti, hogy majd meghozza nyugdíjkor vagy fizetéskor, és viszi az összes színhúst. Azonnal fizet, ropogós tízezresekkel, mint a Csekonics báró.

Megmondtam neki, hova menjen a pénzével együtt. Nem érdekel, hogy képviselő, az se, ha feljelent. Egy utcában nőttünk fel, tudom, milyen volt kisgyereknek, hát nem sokkal jobb, mint amilyenné felnőtt. Elcsalta a kiszámolót a bújócskánál, és mindig ő vette ki a legvastagabb mákos buktát, amikor nagyanyám körbekínálta a tányért. Aztán persze elagyabugyáltuk rendesen, ő meg beárult mindenkit, apánk, anyánk a kétszeresét verte vissza rajtunk. Megtanultunk félni tőle, és inkább kikerültük.
Most már nem lehet kikerülni, mindenütt beleütközünk.

Először a titkárnőjét küldte. Lista volt nála, azt mondta, hozta a rendelést. Te, mondom neki, láttál a ház falán tán valami cégért, hogy ez itt mészárszék vagy hentesbolt, vagy falusi szatócsbolt, ahol a gombok, ácskapcsok meg cukorkák mellett marhahúst is lehet venni kilószám? Ettől zavarba jött, csak sodorgatta a cetlijét meg szabadkozott, hogy hát a képviselő így meg a képviselő úgy, köztudott róla, hogy szereti a minőséget.

 

Hát ha szereti, jöjjön el ő maga, és csapja homlokon saját kezével azt a jószágot – feleltem én. Nézzen a szeme közé, mint az én uram fog holnap hajnalban. Lássa az állaton a bizodalmat, mert az a kéz, amelyik közelíteni fog felé, addig mindig valami jóval volt tele. Érezze meg a halál verejtékszagát az istállóban, s nézze végig, ahogy összecsuklik előtte többmázsányi élet.

Adjon aztán pálinkát az embereknek, mielőtt nekiveselkednek és lefejtik a tarka bőrt, aminek minden szegletét ismerem, s csak én tudom, melyik foltnak van olyan formája, mint Szicíliának. Csevegjen velük könnyedén, hogy kell-e lábszárpörköltbe borókabogyó, vagy hogy a bélszín Budapest, Stroganoff, Wellington vagy Rossini módra a legjobb.

Na jó, ezt most eltúloztam egy kicsit, az ittenieknek fogalmuk sincs arról, melyiket kell tésztába tekerve megsütni, melyikhez kell libamáj, s melyikhez a zöldborsó. Itt a pörkölt az isten, csak én vagyok olyan hülye, hogy a legjobb módját keresem a húsnak, mintha számítana annak a marhának, hogy holta után is megadják neki a kellő tiszteletet. Az mindig csak az élőknek számít. Így aztán mondtam is kellő tisztelettel a képviselő úrnak, amikor személyesen jött, hogy sajnos neki nem jut egy deka se az én marhámból. El van az osztva már rég háromgyerekesre, meg kisnyugdíjasra, ki van porciózva az egész, jönnek érte, amikor jönnek, fizetnek, amikor tudnak.

A bélszín meg annak jár, aki a trágyát lapátolta meg a szalmát bálázta, vasvillázta hónapokig. Úgyhogy mi egész héten bélszínt eszünk, mindenféle módra. Mert mi is szeretjük a minőséget.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.