galéria megtekintése

Békeláng

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 15. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

A T–1794-es nagy napja lesz a mai, a kétharmad ugyanis megszavazza az e kódszámon futó 2015-ös költségvetési törvényjavaslatot. Ami, mint magától a miniszterelnöktől tudjuk, irigyelt sikertermék lesz Európában. Egy T–72-es tank lehengerlő erejével száguld majd a hír Brüsszelig, megüzenve, hogy a magyarok példát mutatnak Európának. Ezt a hírt nem tilthatják ki az Egyesült Államokból sem.

Irigykedhet Obama, aki már hetek óta azon rágódik, milyen válaszlevelet küldjön a Széles-körű összefogást hirdető, a nagy menetelésben néha megpihenő magyar békeharcosoknak, amivel a NAV-elnök elleni igazságtalan lejárató kampányból ki tudna farolni. Igaz is, a 3 százalék feletti magyar növekedésbe a korrupciót, a feketegazdaságot, de még a prostitúciót is hivatalosan, tételesen beleszámítják, nem takargatunk tehát semmit.

Nem úgy, mint az Európai Bizottság magyar ellenszavazattal megválasztott új elnöke, Jean-Claude Juncker, aki Luxemburg korábbi vezetőjeként adóparadicsommá fejlesztette a miniállamot. Legális, de kétségkívül visszatetsző adókedvezményekkel segítette a külföldi multicégeket még több profithoz, s országát még nagyobb bevételekhez. Nota bene, eközben a takarója is hosszabbra nyúlt, lábujjhegyet is befedő, biztos meleget adva saját polgárainak az évek hosszú során át többlettel záró költségvetése révén.

 

Magyarország nem ezt az utat járja, a Juncker-féle ügyeskedés idegen tőle. Ami ott nemzeti plusz, az nálunk nemzeti mínusz, de legalább az uniós limitnek számító 3 százalék alatt marad a hiányunk. A mi kormányfőnk szerint inkább üszkösödjön el a takaró alól kikandikáló láb, de a nemzettest maradjon meg jó egészségben. Költségvetésünk ennek megfelelően gondoskodó, egyesek irányába még gondoskodóbb. Képviselőink figyelme olyan nüanszokra is kiterjed, mint a Petőfi Irodalmi Múzeum elaggott tűzoltó készülékeinek lecserélése, hiszen a 30 millió forint semmi ahhoz a kárhoz képest, amit egy kósza tűz okozna a pótolhatatlan kéziratok és kordokumentumok elpusztításával.

Ügyelünk a feltétlen lojalitás megtestesítőjeként fellépő miniszterelnökségi államtitkár kedvelt sportegyesületének kiemelt támogatására – szigorúan szociális alapon. Hosszan lehetne folytatni a sort, de a lobbizással felhígított büdzsé kedvezményezettjeinek és kárvallottjainak halmazát így sem lehet összemérni. Nem arányos a kettő.

A családok, a banki elszámoltatás, a nemzeti multik és a Fidesz mélyrepülésének költségvetése hamis üzenetet hordoz. A szubjektív, kirekesztő, „antijunckeres” adóztatással operáló, az embereket gondolkodásra képtelen együgyű egyedek elegyeként felfogó, s ennek megfelelő silány magyarázatokkal tápláló kormány aknamezőre viszi a gyorsnaszádot. Az utcai tüntetések évadán, advent idején a cserkészszövetség jár elöl jó példával. Képviselőik reggel, a költségvetés megszavazása előtt a T. Ház KDNP-s alelnökének adják át a betlehemi békelángot. Ami aztán magára hagyottan pislákol egyet, kialszik, és csak a fojtogató füst marad utána.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.