„Mondtam a többieknek a tanévnyitó után, hogy hétfőn senkinek sem kellene bemennie az osztályterembe, hanem föl kellene sorakozni az iskolánk elé, ki kellene hívni az RTL Klubot, és bele kellene üvölteni a kamerába, hogy ebből elég volt! A kormány és a Klik ne csináljon hülyét belőlünk, ne nézzenek minket pedagógus-rabszolgának, és ne tekintsenek minket lábtörlőnek! Mindenki bólogatott, hogy igazam van, aztán elkezdték húzni a szájukat, hogy ezt azért mégse. Nem kellene hőzöngeni, mert ki fognak rúgni, s leshetjük az állásunkat, egy perc alatt tíz embert találnak a helyünkre. Hiába mondtam nekik, hogy egy egész tantestületet nem lehet kirúgni, akkor meg pláne nem, ha csatlakozik hozzánk a többi iskola. Hiába beszéltem. Olyan beszariak, hogy én szégyellem magam helyettük. Nem értem a saját kollégáimat. Nem értem, hogy miért nem tudunk összefogni? Miért nem sztrájkolunk? Miért nem állunk ki a saját iskolánk elé, és miért nem ordítjuk teli torokból, hogy ebből elég volt? Meddig tűrjük még, hogy ez a kormány porig alázzon minket minden szeptemberben? Tavaly ilyenkor mindenki föl volt rajta háborodva, hogy nem volt rendesen kitakarítva az iskola, merthogy nem volt jogunk tisztítószert és hipót rendelni, viszont a Kliket meg nem érdekelte, hogy mivel mossuk föl a padlót. Hiába hívogattuk őket, hiába írogattunk nekik, nem jött a tisztítószer, nem jött a hipó, s amikor végre sikerült egy illetékessel beszélni, azt mondta, hogy túl sokba kerül. Azt hittem, rosszul hallok. Ha a magyar közoktatást földhöz vágja tizenegy darab hipó – merthogy ennyit rendeltünk –, akkor jobb lesz, ha becsukjuk a boltot. Nagy volt a kussolás, az igazgató parázott, nehogy megírja a dolgot a megyei lap, s figyelmeztetett minket, hogy szóba ne álljunk egy újságíróval sem. De ezen kínunkban csak röhögtünk, mert a megyei lap csak ablaktisztításra való, feltéve persze, ha van hozzá ablakmosó szer, de nálunk momentán az is hiánycikk. Úgyhogy a megyei lap most már ablaktisztításra sem használható. Nem sokkal ezután jött a tankönyvmizéria: égett a szülők előtt a pofánk, hogy egyes diákok fél év után sem kapták meg a tankönyvcsomagot, holott a pénzt befizették. Nem mi voltunk a hibásak, de rajtunk csattant az ostor, pedig mi mindent megtettünk, szorgalmasan vásároltuk a saját pénzünkből a krétát, a vécépapírt meg mindent, amit kellett. De a szülőknek ettől még igazuk volt, hiszen nem kaptak tankönyvet, s a pénzüket sem fizette vissza senki. A mostani tanévnyitón meg mindenki arról sutyorászott, hogy az egyik helyi Klik-főnök szeretőjét nevezték ki az iskolába igazgatónak, holott nem támogatta a pályázatát senki, sőt még a képviselő-testület sem szavazta meg. Ettől függetlenül a Klik-főnök kinevezte, amihez joga van, cserébe viszont nekünk is jogunk van ahhoz, hogy innentől kezdve beleszarjunk az egészbe, mert hát hiszen mi a fészkes fenéért vesszük mi a nyomtatóba a papírt a saját pénzünkön, ha még azt is meg lehet velünk csinálni, hogy egy dilettáns luvnyát ültetnek a nyakunkba? Az a nő nem ért az oktatáshoz, nincsen vezetői gyakorlata, viszont helyes kis pofija van, és a Klik-főnök ezért nagyon szereti. A Klik-főnök amúgy nagy keresztény ember ám, minden vasárnap ott feszít a templomban a feleségével és a két fiával. Szegény asszony, őt sajnálom. De azért a férje egy disznó! Egy Klik-főnök nem nevezhetné ki a saját szeretőjét igazgatónak. De megteheti, mert mi csak tűrünk, egyre tűrünk. Ha ez így megy tovább, nem a nemzet napszámosai leszünk, hanem a nemzet birkái. De aztán ne panaszkodjunk miatta! Aki csak béget, s nem harcol, az birka, sajnálom, kollégák. Ez van.”
