galéria megtekintése

Bandaháború Orbán Magyarországán

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 28. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Azt mondják, mifelénk a kartellezésnek hosszú távon mindig az a nyertese, aki feldobja a többieket: ő nemcsak a lopott pénzt tarthatja meg, de még szabad elvonulást is kap. Hogy a modell változatlanul működik-e, a Közgép-kartellügy kimenetele fogja demonstrálni.

2013-ban járunk, a NER (mindeddig) legszebb évében: éppen sikerült kilábalni a matolcsysta gazdaságpolitika keltette gazdasági miniválságból, beindul a rezsicsökkentés, a fideszes gazdasági holdudvar cégei virágoznak. A Közgép sorra nyeri a közbeszerzéseket, köztük az M4-es Abony és Fegyvernek közötti 28,9 kilométeres szakaszának felépítését 110 milliárd forintért (közel 3,9 milliárdért kilométerenként).

Az akkor még Orbán Viktorral zavartalan barátságot ápoló Simicska Lajos cége itt nem egyedül győz, hanem a Colas, a Swietelsky és az A-Híd társaságában, de az ár még akkor is magasnak tűnik, ha osztozni kell rajta: néhány évvel korábban az M7-es völgyhidastul csak 2,8 milliárdba került kilométerenként (és a Fidesz abból is botrányt csinált). Tény, hogy az Abony–Fegyvernek szakaszon lesz két Tisza-híd és egy hosszú töltés is, völgyhíd viszont nem – és 3,9 milliárd mindenképpen sokkal több, mint 2,8 milliárd.

 

Még mindig 2013-at írunk, amikor egy ellenzéki képviselő részletes beadvánnyal fordul először Németh Lászlóné fejlesztési miniszterhez, majd Orbán Viktor miniszterelnökhöz az M4-es miatt. A dokumentumokból kiderül, hogy ennél még Németországban is olcsóbbak az autópályák, pedig ott német mérnökök és német munkások dolgoznak, német bérekért. Némethné szerint nincs itt semmi kérdeznivaló: gyenge a forint, drága a hitel (Magyarország rosszabbul teljesít?), ezért szálltak el a költségek.

Az Orbán nevében válaszoló Lázár János azzal hárítja el az érdeklődést: megdrágult az aszfalt és a bitumen (mitől vajon, ha az alapanyag, vagyis az olaj olcsóbb lett, a gazdasági válság miatt pedig visszaesett a kereslet?), kormányzati közbeavatkozásra semmi ok. Eltelt szűk két év, Simicska és a Közgép kegyvesztetté vált. Az időközben a finanszírozó Brüsszelig jutott, a brutális árat is tartalmazó aktán átrágta magát az eurobürokrácia. Hogyan, hogyan nem, de éppen akkor jutottak a bizottság illetékesei a kartellgyanút megalapozó adatokhoz, amikor nálunk az Orbán–Simicska-vita eldurvult. Nem vádolunk és nem mentegetünk senkit, csupán időrendbe szedtük a történet tényeit.

Ez az ügy akkor is pont ilyen necces volt, amikor a nemzeti ügyek kormánya tökéletesen rendben lévőnek találta – és talán nem csak nekünk furcsa, hogy most azok tartják el maguktól a leghatározottabban, akiknek már két éve a kezükben volt minden adat és eszköz a közbelépéshez. Ha véletlenül úgy adódna, hogy a kartellbírságból éppen a Közgép fizetné a legtöbbet (vagy az egészet), miközben anno nem is az övé volt a legnagyobb szelet a tortából, akkor soha senki le nem mossa a fideszes élcsapatról, hogy amit művel, az nem kormányzás, hanem – Schifferrel szólva – bandaháború.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.